Hetedik bajnoki címét szerezte a Manchester City

By
Updated: máj 12, 2021

Hetedik aranyérmét szerezte a Manchester City az angol labdarúgó-bajnokságban, miután a 36. forduló keddi nyitómeccsén a Manchester United hazai pályán 2-1-re kikapott a Leicester Citytől.

Az Európa-ligában döntős Manchester United – amely vasárnap még az Aston Villa vendége volt, csütörtökön pedig már a Liverpoolt fogadja – erőltetett menetrendje miatt felforgatott felállásban lépett pályára. A Bajnokok Ligája-indulásért hajtó Leicester hamar vezetést is szerzett, ám a hazaiak Mason Greenwood révén öt perc után egalizáltak.
A második félidőben jobbára kiegyenlített volt a játék, a vendégek a török Caglar Söyüncü fejesével kerültek ismét előnybe, amit a lefújásig meg is őriztek, ezzel 1998 januárja óta először nyertek az Old Traffordon.
A Vörös ördögök hátránya ezzel három mérkőzéssel a szezon vége előtt tíz pont városi riválisukkal szemben, azaz már nem érhetik utol Josep Guardiola csapatát.
A Manchester City négy év alatt harmadszor nyerte meg a Premier League-et.

Premier League:
kedd, 36. forduló:
Manchester United-Leicester City 1-2 (1-1)

Fotó: Manchester City

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370