EL: Szoboszlai gólpasszt jegyzett, kiejtette a Sevillát a Slavia

By
Updated: marec 15, 2019

Szoboszlai Dominik csapata, a Red Bull Salzburg győzelemmel, Kádár Tamás együttese, a Dinamo Kijev pedig vereséggel búcsúzott a labdarúgó Európa-ligától.

Szoboszlai az első európai kupamérkőzésén kezdőként lépett pályára a Napoli ellen otthon. Az osztrák csapat háromgólos hátrányból várta a nyolcaddöntős párharc visszavágóját és hamar elúszott a minimális esélye is a továbbjutás kiharcolására, mert az olasz együttes szerzett vezetést. A Salzburg ennek ellenére végig nagy akarással futballozott, irányította a mérkőzést, és 3-1-re fordított. A 73. percig pályán lévő Szoboszlai az egyenlítő találat előtt labdát szerzett, majd gólpasszt adott.

Kádár – aki Szoboszlaihoz hasonlóan tagja a magyar válogatott hétfőn kihirdetett keretének – végigjátszotta a Chelsea elleni találkozót. A londoniak szintén háromgólos előnnyel várták a visszavágót, de a kijevi találkozón még eredményesebben játszottak: a mesterhármast elérő Olivier Giroud vezérletével 5-0-ra győztek. Így a legjobb nyolc között már nem lesz olyan együttes, amely magyar játékost is foglalkoztat.

Hazai pályán szenvedett vereséget az Inter a német Frankfurt ellen, a Chelsea ötöt rúgott a Kijev otthonában, a Slavia pedig hosszabbítás után győzte le a Sevilla együttesét.

A negyeddöntő sorsolását pénteken 13 órakor rendezik az európai szövetség központjában, Nyonban.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

Salzburg (osztrák)-SSC Napoli (olasz) 3-1 (1-1)
gólszerzők: Dabbur (25.), Gulbrandsen (65.), Leitgeb (92.), illetve Milik (14.)
Továbbjutott: a Napoli, 4-3-as összesítéssel.

Dinamo Kijev (ukrán)-Chelsea (angol) 0-5 (0-3)
gólszerzők: Giroud (5., 33., 59.), Alonso (45+1.), Hudson-Odoi (78.)
Tj.: a Chelsea kettős győzelemmel, 8-0-s összesítéssel.

Krasznodar (orosz)-Valencia (spanyol) 1-1 (0-0)
gólszerzők: Szulejmanov (85.), illetve Guedes (93.)
Tj.: a Valencia, 3-2-es összesítéssel.

Villarreal (spanyol)-Zenit (orosz) 2-1 (1-0)
gólszerzők: Moreno (29.), Bacca (47.), illetve Ivanovic (91.)
Tj.: a Villarreal, 5-2-es összesítéssel.

Arsenal (angol)-Rennes (francia) 3-0 (2-0)
gólszerzők: Aubameyang (5.), Maitland-Niles (15.), Aubameyang (72.)
Tj.: az Arsenal, 4-3-as összesítéssel

Internazionale (olasz)-Eintracht Frankfurt (német) 0-1 (0-1)
gólszerző: Jovic (6.)
Tj.: a Frankfurt, 1-0-ás összesítéssel.

Slavia Praha (cseh)-Sevilla (spanyol) 4-3 (1-1) hu.
gólszerzők: Ngadeu-Ngadjui (15.), Soucek (47.), van Buren (102.), illetve Ben Yedder (44.), El Haddadi (54.), Vazquez (98.), Kjaer (119. öngól)
Tj.: a Slavia Praha, 6-5-ös összesítéssel.

Benfica (portugál)-Dinamo Zagreb (horvát) 3-0 (0-0) hu.
gólszerzők: Jonas (71.), Ferro 94.), Grimaldo (105)
Tj.: a Benfica, 3-1-es összesítéssel.

https://www.facebook.com/events/828403835283370