BL: Kettős győzelemmel jutott tovább a Liverpool, búcsúzik a Barcelona

By
Updated: marec 11, 2021

A Liverpool kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a Gulácsi Péterrel felálló RB Leipzig együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután a párharc szerdai visszavágóján is 2-0-ra nyert a Puskás Arénában.

A találkozót, akárcsak az első mérkőzést, a szigorú német beutazási szabályok miatt rendezték Budapesten.

Az „idegenbeli“ 2-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan várhatta az angol bajnok a visszavágót, és gyorsan le is zárhatta volna a továbbjutás kérdését, de Thiago már 3. percben elszórakozott egy ziccert, majd Gulácsi védései és némi szerencse kellett ahhoz, hogy a Leipzignek maradjon esélye bő húsz perc játék után is. Az előző idényben elődöntős német együttes fél óra után talált magára és több nagy lehetőséget is kidolgozott.

A fordulást követően a 65. percig kellett várni az első nagy helyzetre, ekkor Sorloth fejese csattant a kapufán. Öt perccel később eldőlt a párharc, az első mérkőzésen is eredményes Szalah lövésével szemben már tehetetlennek bizonyult Gulácsi. Újabb négy perc múlva a csereként beálló Origi gyakorlatilag első labdaérintéséből gólpasszt adott Manénak, akinek csak az üres kapuba kellett továbbítania a labdát. Ennek a találkozónak így hasonlóan alakult a forgatókönyve, mint az elsőé, akkor Szalah és Mané az 53. és az 58. percben volt eredményes.

A Barcelona 1:1-es döntetlent ért el Párizsban, ezzel 5:2-es összesítéssel búcsúzik a sorozattól. A PSG részéről Mbappé büntetőből szerzett vezetést, majd Messi a 36. percben egyenlített, ezzel beállítva a végeredményt.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:
FC Liverpool (angol)-RB Leipzig (német) 2-0 (0-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Clément Turpin (francia)
gólszerzők: Szalah (70.), Mané (74.)
Továbbjutott: az FC Liverpool, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Paris Saint-Germain – Barcelona 1–1 (1–1)
gól: Mbappé (31., tizenegyesből), illetve Messi (36.)
Továbbjutott: a PSG, 5–2-es összesítéssel