Balogh Norbert marad a Hull City csapatánál

By
Updated: január 21, 2020

Balogh Norbert marad az angol másodosztályban szereplő Hull City labdarúgócsapatánál.

A 23 éves magyar támadó az M4 Sport Átigazolás című műsorában hétfőn este elárulta: bár az elmúlt héten felmerült az az opció, hogy a folyamatos játéklehetőség érdekében kölcsönadja a klub. Ő azonban azt a választ adta edzőjének, hogy szeretne maradni és megküzdeni helyéért, mert érzi a bizalmat az együttes részéről.
„Úgy érzem, hogy tudom a csapatot segíteni“ – szögezte le a kétszeres felnőtt válogatott játékos, aki hangsúlyozta: gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a szigetországban futballozhat.


Balogh 2016 januárjában került a Debrecentől a Palermóhoz, az elmúlt idényt pedig kölcsönben a nicosiai APOEL-nél töltötte. Nyáron az olasz klub felbontotta a szerződését, így szabadon igazolhatóvá vált, és szeptemberben szerződtette a Hull City. Bemutatkozó mérkőzésén azonban megsérült – mint mondta, ez nagyon megviselte lelkileg -, és azóta sem léphetett pályára.
Kitért rá: a napi két tréning mellett esténként konditermi edzéseket is végez, hogy izmokat építsen, mert véleménye szerint játékban tudja segíteni csapatát, amely jelenleg 12. a 24 csapatot felvonultató Championshipben.

https://www.facebook.com/events/828403835283370