A halasztás ellenére sem változik a 2020-as Európa-bajnokság neve és logója

By
Updated: apríl 24, 2020

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése alapján nem változik a jövő nyárra halasztott – részben budapesti rendezésű – labdarúgó Európa-bajnokság neve és logója.

A szervezet végrehajtó bizottsága csütörtökön határozott úgy, hogy a története hatvanadik évfordulóját ünneplő Eb továbbra is az EURO 2020 nevet viseli, habár a tornát a koronavírus-járvány miatt 2021 nyarán játsszák a csapatok.
Amint arról a hazai szövetség (MLSZ) honlapja beszámol, az eredeti név és logó megtartásában az évforduló mellett a környezettudatosság is szerepet játszott, mivel sok termék elkészült már, változtatás esetén így „ezek a szemétbe kerültek volna és újak elkészítésére lett volna szükség“. Az UEFA álláspontja szerint az elnevezés később is emlékeztetni fog arra, hogyan fogott össze 2020-ban, az Eb-k 60. évfordulóján a futballvilág is a koronavírus-járvány ellen.

Eddig húsz csapat vívta ki a részvétel jogát, további négy – köztük a magyar csapat – a Nemzetek Ligája rájátszásában biztosíthatja helyét a mezőnyben. Marco Rossi együttese márciusban lépett volna pályára Bulgáriában, győzelem esetén pedig a Puskás Arénában fogadta volna a románokat vagy az izlandiakat. A mérkőzéseket a járvány miatt elhalasztották, várhatóan ősszel rendezik meg azokat.
Az Eb-nek Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz.

https://www.facebook.com/events/828403835283370