VII. liga: Csallóközkürti siker a vásárúti rangadón

By
Updated: november 3, 2019

A VII. liga déli csoportjában újabb rangadókat rendeztek: szombaton a Balázsfa-Nagyudvarnok presztízscsata következett, amelyen a vendégek 10 emberrel zsebelték be a három pontot. Kétségkívül a vasárnapi nap egyik legvonzóbb és legnézőcsalogatóbb találkozója a Vásárút-Csallóközkürt derbi volt. Nemcsak a szomszédos falvak miatt volt előreláthatóan érdekes a mérkőzés, hanem ez a két csapat uralja a táblázat élét is, így a három pont mindkét alakulat számára fontos volt. A mérkőzésre szinte megtelt a vásárúti lelátó (nagyjából 400 néző), ám a vendégek hangos és lelkes drukkerei örülhettek a csallóközkürti háromgólos sikernek. Az északi-csoportban helycserére került sor az élen: Pozsonycsákány elvérzett, így Béke került az első helyre a jobb mérlegnek köszönhetően. Rajtuk kívül Sárosfa is azonos pontszámmal várja a jövő héten sorra kerülő utolsó őszi fordulót.

 

VII. LIGA – DÉLI CSOPORT  – 13. forduló:
Szap/Csiliznyárad B-Padány 2:1 (2:1), g.: Navrátil Z. (3.), Csicsay L. (36.) ill. Balogh I. (20.);
Csilizradvány-Királyfiakarcsa 2:2 (2:1), g.: Jancsó Zs. (11m-5.), Gaál T. (33.) ill. Gulázsi Á. (24.), Méhes P. (63.);
Hegyéte-Nagyudvarnok 2:5 (2:1), g.: Bertók A. (18.), Miháldy B. (öngól-39.) ill. Oláh J. (34.), Lavu P. (60.), Fajner I. (72.), Szabó K. (79., 82.);
Vásárút-Csallóközkürt 0:3 (0:1), g.: Koleszár L. (15.), Gaál G. (52.), Csikmák G. (72,).
Szabadnapos: Medve.

1.Csallóközkürt          12        10        2          0          48:9     32
2.Vásárút        11        9          0          2          42:12   27
3.Egyházkarcsa          11        6          2          3          28:19   20
4.Csilizradvány          12        6          1          5          31:23   19
5.Szap/Cs.nyárad B    12        5          2          5          24:19   17
6.Nagyudvarnok        11        3          1          7          19:39   10
7.Hegyéte       12        3          1          8          25:49   10
8.Medve         11        3          0          8          20:48   9
9.Padány         12        1          3          8          17:36   6

 

VII. LIGA – ÉSZAKI CSOPORT13. forduló:
Béke-Tárnok 2:2 (1:1), g.: Szlanyina R. (32.), Németh D. (64.) ill. Chudoba G. (26.), Tóth Á. (87.);
Csallóköznádasd-Sárosfa 1:3 (0:1), g.: Varga L. (73.) ill. Svarc M. (25.), Sípos J. (49.), Molnár M. (51.);
Sárrét-Dióspatony B/Patonyrét 2:1 (0:0), g.: Florian M. (11m-47., 11m-60.) ill. Nagy Gy. (49.);
Nagyszarva-Pozsonycsákány 2:1 (0:0), g.: Valocsay I. (56., 11m-88.) ill. Szikhardt A. (11m-90.).
Szabadnapos: FC Roma Nagymagyar.

1.Béke 11        8          1          2          35:15   25
2.Pozsonycsákány      12        8          1          3          32:16   25
3.Sárosfa         12        8          1          3          25:17   25
4.Nagyszarva  12        6          1          5          31:29   19
5.Tárnok         11        4          5          2          24:18   17
6.Sárrét           11        4          1          6          19:25   13
7.Dióspatony B          12        4          0          8          26:36   12
8.Roma Nagymagyar 11        2          3          6          15:25   9
9.Csallóköznádasd     12        0          1          11        14:46   1

https://www.facebook.com/events/828403835283370