Újabb halasztás, június elején folytatódhat a Fortuna liga

By
Updated: apríl 29, 2020

Ismét elhalasztották a Fortuna liga folytatásának időpontját, a Ligás Klubok Uniójának mai döntésének értelmében a bajnokságot május 31-ig továbbra is elhalasztják, június elején rendezhetnek ismét mérkőzéseket a bajnokságban.

„A Fortuna liga csapataival történő videokonferencia során megvizsgáltuk a jelenlegi helyzetet. Az első helyen az egészség van, ebből kifolyólag elfogadjuk az állami szervek döntéseit és megvitatjuk velük a Fortuna liga lehetséges folytatását. Minden az állami döntéshozóktól függ.“ – nyilatkozta Ivan Kozák, az LKÚ elnöke.

A következő lehetséges időpont a folytatásra június 6. lehet, ekkor rendezhetnék a felsőház első fordulóját. „Ez abban az esetben történne, ha a folytatás során a felsőház mind a 10 fordulóját lejátsszuk. A klubokkal közösen megvitatjuk a lehetséges rövidített rájátszást, illetve a bajnokság idő előtti lezárását. A konkrét terveket az állami hivatalok felé is kommunikálni kell, hogy az egyes időpontokat megerősítsük az UEFA és a nyilvánosság elé. A folytatás feltételei az állami intézmények döntései után lesznek ismertek. Május 25-ig a szövetséggel közösen az UEFA számára elő kell terjesztenünk a megfelelő információkat.“ – vázolta fel Kozák.

Az LKÚ foglalkozni fog a bajnokság rájátszásának lebonyolításával, a rövidített változattal és az idő előtti befejezéssel is. „Emellett teljes mértékben respektálni fogjuk a kormány döntéseit és az UEFA feltételeit. A konkrét terveket nemzeti vonalon fogjuk megvitatni, hogy legkésőbb május 25-ig a lehetséges időpontok biztossá váljanak.“ – zárta Ivan Kozák.

https://www.facebook.com/events/828403835283370