Rajtol a Fortuna liga tavaszi idénye!

By
Updated: február 15, 2019

70 nap után folytatódik a Fortuna liga, a tavaszi idénnyel megkezdődnek az utolsó mérkőzések a alapszakaszban, utána pedig jön a rájátszás. A több mint két hónapos szünet alatt sok változás történt az egyes kluboknál, nézzük, mi várható az előttünk álló időszakban.

A pozsonyi Slovan számára a legnagyobb újdonság, hogy elkészült a Nemzeti stadion, amely az égszínkékek otthonául fog szolgálni. Egy meglepő igazolást is végrehajtottak, megszerezték a magyar válogatott korábbi hátvédjét, Guzmics Richárdot. Rajta kívül még a brazil Rafael Ratao számít újoncnak, aki a támadás bármely posztján szerepelhet. Így most már két magyarországi játékost tudhat a keretében a Slovan.

A bajnoki címre törő DAC csapatánál a legnagyobb változást Bayo távozása jelentette, így a támadósort próbálták megerősíteni. Nyitráról Taiwo, Csehországból Ayong érkezett, de a felkészülés során jól mutatkozott a visszatérő Lukáš Čmelík. A Slovan elleni nyitányon átadásra kerül a MOL Aréna, így az Akadémia után a stadion is elkészült Dunaszerdahelyen.

Kevés változás történt Zsolnán, ahol a dobogót tűzték ki célul, őket pedig a Rózsahegy követi. Nagy meglepetést okozott ősszel az újonc Szered, amely komoly erősítéseket szerzett a tél folyamán. Szintén nagy meglepetést jelenten a felsőház elérése.

Jelenleg még a felsőházban található a Nyitra együttese, amely a hatodik helyről várja a folytatást. A klubnál anyagi problémákat jelentettek, de Andrej Fábry eladásával megoldódtak a problémák. Távozott a liga egyik legjobb hálóőre, Lukáš Hroššo, a felvidéki Križan Richárd pedig a Puskás Akadémiánál folytatja. A távozó oldalon hét, az érkezők térfelén pedig tíz új játékos található.

Remekül zárták az őszt Nagymihályban, a csapatnak esélye van a felsőház elérése, és ezért mindent meg is tesznek. A DAC csapatától Černán és Špiriak érkezett, rajtuk kívül pedig több külföldi is a keretbe került.

Hatalmas változások történtek Nagyszombatban. A klub a tulajdonos távozás után tárgyal az új befektetőkkel, tavasszal alacsonyabb költségvetéssel fognak dolgozni. Összesen 14 játékos távozott a télen, és 18 új arc érkezett. Köztük a Spartak U19-es csapatából a galántai Tumma Gergely, aki így több tapasztalatot gyűjthet. A Spartak a felsőházért fog küzdeni, de a klub elöljárói szerint a kupára is koncentrálni fognak.

Csalódást keltett ősszel a Trencsén együttese, amely ráadásul tavaszra elvesztette legjobb góllövőjét. Antonio Mance a francia Nantes együtteséhez került kölcsönbe. A kiesés ellen nem fognak küzdeni, de a felsőház elérése sem tűnik valószínűnek.

Nagy fiatalításba kezdtek Zólyombrézóban, ahol összesen 13 új játékos érkezett, míg a távozók oldalán nyolcan találhatók. Egy felvidéki magyar játékos is lehetőséget kaphat, ugyanis a klub leigazolta az ímelyi Pastorek Józsefet.

Szenyicén folytatták a külföldi játékosok igazolását, négy új játékost jelentettek be, a kispadra pedig a portugál Ricardo Chéu került. A csapat célja nem más, mint a bennmaradást.

Komoly erősítésbe fogott az utolsó Aranyosmarót, amely hét játékostól elköszönt, helyettük újak érkeztek. Visszatér a Fortuna ligába a korábban Dunaszerdahelyen szerepelt Antonio Asanovič, akinek édesapja korábban a DAC sportigazgatója volt.

Fortuna liga, 19. forduló:
Nagymihály-Szered, Nyitra-Zólyombrézó, Rózsahegy-Aranyosmarót, Trencsén-Szenyice, Zsolna-Nagyszombat, DAC-Slovan.

Tabella:

  1. Slovan 18           14           4             0             47:17     46
  2. DAC 18           11           5             2             38:22     38
  3. Zsolna 18           10           4             4             33:21     34
  4. Rózsahegy 18           7             7             4             29:20     28
  5. Szered 18 7             4             7             22:26     25
  6. Nyitra 18           7             3             8             26:25     24
  7. Nagymihály 18           7             3             8             24:31     24
  8. Nagyzombat 18           6             3             9             23:21     21
  9. Trencsén 18           5             3             10           23:32     18
  10. Zólyombrézó 18           5             2             11           18:30     17
  11. Szenyice 18           3             6             9             19:36     15
  12. Aranyosmarót 18           3             2             13           14:35     11