Rajtol a Fortuna liga 2019/2020-as idénye!

By
Updated: júl 19, 2019

57 nap szünet után elrajtol a Fortuna liga 2019/2020-as idénye, amely ismét sok izgalmat hozhat. Nézzük, mi változott a nyári szünet alatt az egyes csapatoknál.

A bajnoki cím legnagyobb várományosa a pozsonyi Slovan, amely a klub történetének legnagyobb költségvetésével vág neki az évadnak. Sajtóhírek szerint a klub több mint 10 millió euróból gazdálkodhat, ez az összeg pedig messze meghaladja a Fortuna liga szintjét. Az égszínkékek legnagyobb erőssége, hogy meg tudták tartani legjobb játékosaiakat, ráadásul még erősíteni is tudtak. Érkezett Erik Daniel Rózsahegyről, Abena Nagyszombatból és az U21-es görög válogatott Georgios Tzovaras. A klub szerződést hosszabbított a liga legjobb góllövőjével, Andraž Šporarral és kapusával, Dominik Greiffel. Közben viszont a pozsoyni együttes búcsúzott a Bajnokok Ligája sorozatából, a klubvezetés ezért leváltotta Martin Ševela vezetőedzőt. Az új trénert a jövő hét elején mutatják be.

Kisebb változások történtek a DAC csapatánál, távozott a kezdőcsapat két meghatározó játékosa, Tomáš Huk és Ľubomír Šatka, habár Šatka még az Európa liga 1. selejtezőkörét Dunaszerdahelyen játssza. Kárpótlásul érkezett Dominik Kružliak, aki a rózsahegyiek csapatkapitánya volt és még mindig csak 22 éves, továbbá a támadósorba a venezuelai Eric Ramírez, akiben szintén nagy lehetőségek vannak. Szintén nagyok az elvárások az ukrán U20-as világbajnok, Danylo Beskorovainyival szemben, aki fiatal kora ellenére az első világbajnok a ligában. A keret erőssége alapján joggal várható el, hogy a dunaszerdahelyi gárda a bajnoki címért száll csatába.

A tavalyi bronzérmes Rózsahegy legnagyobb vesztesége a sikeredző David Holoubek távozása, de néhány meghatározó játékos is elköszönt. A csapatot Jan Haspra irányítja tovább, aki a klub kötelékéből került a kispadra.

Kevésbé aktívak az átigazolási piacon a zsolnaiak, a keretből távozott Jakub Holúbek, akinek lejárt a szerződése, továbbá 200 ezer euróért lett a Ferencváros játékosa Michal Škvarka, aki a Ludogorec ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjében is bemutatkozhatott.

A tavalyi ötödik Nagymihály csapatánál a legnagyobb kérdés az volt, hogy a kiváló vezetőedző, Anton Šoltis továbbra is a kispadon marad-e, de végül megszületett a megállapodás. A keret nagy változásokon megy keresztül, így a felsőház elérése ismét nagy meglepetés lenne a kelet-szlovákiai együttestől.

Szintén edzőváltás történt a tavalyi újonc Szerednél, melynek kispadjára Slavche Vojneski került, így Léránt Péter nem folytatja tovább. A csapat továbbra is albérletben fog szerepelni, a következő idényben Miava ad otthont a szeredi mérkőzéseknek.

Hatalmas változásokon ment keresztül a kupagyőztes Nagyszombat, amelynél a kereten, a szakmai stábon és a vezetőségen keresztül mindenki kicserélődött. A klubot 25 év után eladta Vladimír Poór, helyét a Cinemax mozihálózatot üzemeltető vállalat vette át, szlovák tulajdonosokkal. A klub költségvetése is csökkent, a korábbi 4-5 millió euróhoz képest a tulajdonosok 2 milliót szánnak a működésre. A csapatot környékbeli játékosokkal töltötték fel, számunkra a legismertebbek Kelemen Markó, a DAC ifjúsági támadója és Timotej Záhumenský, a sárga-kékek korábbi hátvédje lesz.

Remek tavaszt produkált a Szenyice csapata, az erdőhátiak a győzelmi sorozatoknak köszönhetően harcolták ki a bennmaradást. A külföldi tulajdonosok külföldi játékosokkal erősítettek tavaly, akik közül viszont most többen távoztak, ahogy a vezetőedző, Ricardo Cheu is. Helyükre néhány hazain kívül szintén külföldiek érkeztek, közülük a legérdekesebb Lovro Cvek lehet, az NK Celje csapatából.

Nyitrán kizárólag távozókról lehet beszámolni, sorra hagyják el a klubot a tapasztalt játékosok, a klub felől ismét anyagi gondokról hallani. Szintén kevés érkező van Aranyosmaróton, míg a kiesést elkerülő trencséniek a fiatalok helyett már tapasztalt, korosabb játékosokat igazolnak. A klub jelentős bevételre is szert tett, Antonio Mance 1,3 millió euróért lett az NK Eszék játékosa. Visszatért viszont Ryan Koolwijk, és David Depetris is, a csapat korábbi sikerkovácsai.

Nagy meglepetésre a tavalyi idényben a Garamszentkereszt nyerte a második ligát, ezzel feljutva az élvonalba. A csapatnak nehéz dolga lesz a kiesés elleni harcban, viszont egy csallóközi játékost már igazoltak, Mészáros András személyében.

Fortuna liga, 1. forduló:

Július 20., szombat, 18:00: Nagymihály-Zsolna; 19:00: Szenyice-Trencsén; 20:00: Garamszentkereszt-Slovan. Július 21., vasárnap, 19:00: Rózsahegy-Nyitra, Nagyszombt-Szered, Aranyosmarót-DAC.

https://www.facebook.com/events/828403835283370