Radványi Miklós csapata is megkezdte a téli felkészülést

By
Updated: január 5, 2021

Radványi Miklós vezetésével a II. ligában szereplő Zólyombrézó is megkezdte a téli felkészülést. A csapat hazai környezetben készül a folytatásra.

A Zólyombrézó az őszi idény után edzőcserére szánta el magát, ezért decemberben Radványi Miklóst szerződtették. A csapat a tabella negyedik helyét foglalja el, kilenc pontra az első, öt pontra a második helytől lemaradva. A gárda a kötelező koronavírus tesztek után január 4-én kezdte a téli felkészülést, amely kizárólag hazai környezetben fog zajlani. Az első tréningen 23 játékos vett részt. Radványi Miklós új védencei hét felkészülési mérkőzésen lépnek pályára, többnyire első ligás csapatok ellen. Külön érdekes lesz a január 16-i Garamszentkereszt elleni találkozó, ugyanis a dunaszerdahelyi tréner ősszel még a Garamszentkereszt együttesét irányította.

A Zólyombrézó felkészülési menetrendje:
Január 12.: Szlovákia U21-Zólyombrézó (Szencen)
Január 13.: Szakolca-Zólyombrézó (Szenicén)
Január 16.: Zólyombrézó-Garamszentkereszt
Január 20.: Szereed-Zólyombrézó
Január 27.: Zsolna-Zólyombrézó
Január 30.: Aranyosmarót-Zólyombrézó
Február 6.: főpróba Nagymihály-Zólyombrézó

Fotó: ZP Futbal

https://www.facebook.com/events/828403835283370