Püspökladányban edzőtáborozott a szentmihályfai csapat

By
Updated: február 13, 2020

Edzőtáborban járt az AG Sport ligában szereplő szentmihályfai futballcsapat, amely az elmúlt hétvégén Püspökladányban készült. Az edzések mellet mérkőzés is játszottak a helyi csapattal. A részletekről Medgyes József vezetőedző számolt be.

„Püspökladányban vettünk részt 4 napos edzőtáborban a helyi termálfürdő központjában, egy színvonalas hotelben voltunk elszállásolva. A szentmihályfai csapat immár 10. alkalommal itt rendezi meg az edzőtábort, így a futballcsapat és a helyiek között már egy nagyon jó baráti kapcsolat alakult ki. A házigazda biztosítja számunkra a kitűnő feltételeket: műfüves pálya, sportcsarnok és természetes füves pályát. Minden nap használtuk a gyógyvizes fürdőt, szaunát illetve masszázst. Napi 3 alkalommal edzettünk és szombaton lejátszottunk egy nagyon jó iramú barátságos mérkőzést a helyi megye 2-ben szereplő püspökladányiakkal. Az eredmény sajnos a hazaiaknak volt kedvezőbb, 2:1 arányban vesztettünk, gólunkat Kocsis Lehel szerezte. Az edzőtábor a tervezett célokat teljesítette és már nagyon várjuk az első tavaszi bajnoki mérkőzést.“ – értékelte az edzőtábort Medgyes József.

https://www.facebook.com/events/828403835283370