Elsőként kezdett a Szakolca, Hudák a csapatban

By
Updated: január 5, 2016

Elsőként kezdte meg a téli felkészülést a Szakolca együttese, amely január 4-én lépett pályára. A szokásos mérlegelés és vizsgálatok után következett az év első edzése. A Fortuna Liga sereghajtójára nehéz tavasz vár.

Több új arc is megjelent Štefan Horný csapatában. A pozsonyi Slovan együttesétől érkezik Hudák Dávid és Timotej Záhumenský, a cseh Brno gárdájától DAvid Štrombach. Szintén újoncnak számít Lukáš Hlavatovič, aki legutóbb Szencen szerepelt és Miroslav Bréda Liptószentmiklósról.

Az erdőhátiak a Slovanból Martin Krnáč kapussal is megegyezett, aki viszont január 11-én csatlakozik az együtteshez. „Már tárgyalunk két játékossal, akik a szlovák körülményekhez képest nagyhalnak számítanak, de mivel még nem sikerült lezárni, ezért még nem mondunk neveket.“ – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek Roman Čavojský, az A csapat menedzsere. Az első edzésről  hiányzott Peter Vaško, operáció miatt pedig Marek Hlinka végzett könnyített gyakorlatokat. A csapatból viszont távozik Michal Gašparík, aki 5 találattal az erdőhátiak legjobb góllövője.

A Sakolcaiak az egész téli felkészülést hazai környezetben töltik, az első mérkőzést január 16-án, Szered csapata ellen játsszák.

A Szakolca felkészülési mérkőzései:
Január 16.: Szakolca – Szered
Január 30.: Szakolca – Znojmo
Február 13.: Szakolca – Sigma Olomouc
Február 16.: Szakolca – Poprád
Február 20.: Szakolca – Karviná

Fotó: profutbal.sk/tasr

https://www.facebook.com/events/828403835283370