Slovnaft Cup: Győzött a KFC Komárom, a Csallóközbe érkezik a Rózsahegy és a Nagymihály
Lejátszották a Slovnaft Cup 3. fordulójának elmaradt mérkőzéseit, győzött a Komárom és...
Változás történt a pozsonyi Slovan kispadján, Dušan Tittel távozása után a ciprusi Nikki Papavasiliou irányítja tovább a fővárosi csapatot.
A keddi Nagyszombat elleni rangadó előtt változás történt a Slovan kispadján. Dušan Tittel lemondása után nem kellett sokáig várni az új tréner bejelentésére, a klub hivatalos Facebook közleménye szerint a ciprusi Nikki Papavasiliou veszi át a csapat irányítását.
„Az új edzőtől azt várjuk, hogy új, modern elemeket hoz a csapat játékába. Ezzel együtt az eredmények és a mutatott játék javulását várjuk. Meggyőződésem, hogy a csapat komoly minőséget képvisel, és az új edzővel jobb eredményeket fogunk elérni. Köszönjük Dušan Tittel eddigi munkáját, és további sok sikert kívánunk neki.“ – nyilatkozta ifj. Ivan Kmotrík.
Nikki Papavasiliou játékosként Cipruson kívül szerepelt a görög OFI Krétánál és első ciprusiként a Newcastle színeiben pályára lépett az angol Premier League-ben. Játékos karriere után A Newcastle és a Stoke City akadémiáján dolgozott, saját akadémiát is alapított. Cipruson az Olympiakos Nikózia és az Apollon Limasszol csapatait vezette, Görögországban pedig az OFI Kréta kispadján ült.
Forrás, foto: SK Slovan Facebook