Összeállítás: Már január 2-án rajtol a téli felkészülés a Fortuna ligában

By
Updated: január 2, 2021

Hamarosan véget ér a Fortuna liga csapatai számára a téli pihenő és megkezdődik a kemény munka. 

A koronavírus a csapatok felkészülési programját is nagyban befolyásolja. Míg korábban a legtöbb együttes külföldre utazott a jobb körülmények érdekében, ezúttal a többség a hazai környezetet választotta, a betegséget és a karantént szem előtt tartva.

Elsőként a Nagyszombat kezdi meg a téli felkészülést, már január 2-án, ugyanis két nappal később utazik Máltára, hogy részt vegyenek a Tipsport Malta Cup elnevezésű tornán. A bajnoki címvédő Slovan január 8-án rajtol, az égszínkékek az első felkészülési blokk után Törökországba utaznak, ahol többek között az ukrán Sahtar Donyeck csapatával is megmérkőznek. A január 5-én kezdő Szenice január 20-án Törökországba, Antalya városába utazik, ahol orosz klubokkal csapnak össze. Hazai környezetben készül az Aranyosmarót, a Zsolna, a Rózsahegy és a Trencsén is, a ViOn ráadásul a Tipsport Cup keretén belül három mérkőzést is játszik. A DAC végig hazai környezetben tölti a felkészülést, a MOL Akadémia minden igényt kielégít.
A bajnokság hivatalosan február 13-án folytatódik, viszont a koronavírus miatt három mérkőzést már február 6-án és 9-én megrendeznek.

A Fortuna liga csapatainak kezdési időpontjai:
Január 2.: Nagyszombat
Január 4.: Nyitra, Garamszentkereszt
Január 5.: Szered, Szenice
Január 6.: Trencsén
Január 7.: Rózsahegy, DAC, Aranyosmarót
Január 8.: Zsolna, Slovan, Nagymihály

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370