Összeállítás: Kilenc felvidéki fiatal játékos, akikre érdemes lesz odafigyelni

By
Updated: november 27, 2018

Már a múltban is kiváló labdarúgók nevelkedtek a Felvidéken, nincs ez másképp most sem. Jelenleg is több olyan játékos szerepel különböző csapatokra, akikre érdemes odafigyelni. Ezúttal olyan 23 év alatti felvidéki labdarúgókat állítottunk sorba, akik már jócskán belekóstoltak a felnőtt futballba és a következő időszakban érdemes lesz odafigyelni rájuk.

A palásti Križan Richárd (21) az FC Nyitra neveltje, és középhátvéd poszton szerepel. 2016 nyarán került fel a felnőtt csapat keretébe, ahol először a II. liga, majd az élvonalbeli csapat alapemberévé vált. A Fortuna ligában eddig 46 mérkőzésen lépett pályára, a jelenlegi idényben pedig egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. Az elmúlt időszakban az U21-es válogatottba is meghívót kapott, pályára még nem lépett. A Nyitra színeiben összesen 73 mérkőzésen 3 gólt és két gólpasszt szerzett. Fiatal kora ellenére már sok tapasztalatot szerzett.

A még mindig csak 18 éves Kovács Krisztián az ETO FC Győr neveltje és már a 2017/2018-as idényben 29 mérkőzésen lépett pályára győriek felnőtt csapatában.  A jelenleg idényben is remekül teljesít, 16 mérkőzésen jobbhátvéd létére 1 gólt szerzett. Hatalmas erőssége a gyorsasága, így a jobb szélen sok problémát okoz felfutásaival. Tehetségére a magyar válogatottnál is felfigyeltek, az U18-as csapat oszlopos tagja.

Sandal Dominik (21) a DAC, majd az ETO ifjúsági csapataiban nevelkedett, majd ismét visszatért Dunaszerdahelyre, ahol többnyire a B csapatban kapott lehetőséget. 2017 nyarán igazolt az NBII-ben szereplő Gyirmót csapatába, ahol első idényében 30 mérkőzésen 7 gól és 4 gólpassz lett a végeredmény. Az idei évadban jelenleg 9 mérkőzésen kapott lehetőséget. Miután elkerült Dunaszerdahelyről, hamar megszokta az NBII légkörét, alapemberré vált Gyirmóton, idén viszont kevesebb lehetőséghez jut. A 7 találat is jelzi gólerős támadójátékát, többnyire a jobb oldalról vezényli támadásait.

Az ipolysági Varga Péter (20) fiatalon került Szenyicére, amely akkor az ország élvonalába tartozott és ifjúságnevelése is kiemelkedő volt. 2015-ben az FC Torino ellen az ifjúsági UEFA Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, majd 17 évesen a Fortuna ligában 10, a Slovnaft Cup-ban két alkalommal is szerepelt. 2017-ben került Gyirmótra, ahol 19 évesen alapemberré vált és középpályásként 33 mérkőzésen lépett pályára. Az új idényben is meghatározó játékosa a feljutásra pályázó csapatnak. A korosztályos válogatottak kereteibe is meghívót kapott, legutóbb az U21-es válogatottnál figyeltek fel játékára.

Domonkos Kristóf (20) a DAC neveltje, ennek ellenére Komáromban teljesedett ki igazán. Végigjárta a dunaszerdahelyi korosztályos csapatokat, majd az elmúlt idényben a kiesés ellen küzdő KFC-hez került. Tavasszal 13, ősszel 16 mérkőzésen szerepelt, idén pedig már 5 gólt is jegyzett. A DAC színeiben tavaly többször is a kispadon kapott helyet, a Slovnaft Cup küzdelmei során három mérkőzésen lépett pályára. Ha pályafutása továbbra is megfelelően ível felfelé, támadó középpályásként még sokat hallhatunk róla.

Izgalmas évek vannak a komáromi Mészáros András (22) mögött, aki 2015-ben a Slovan elleni rangadón mutatkozott be az élvonalban. A Fortuna ligában eddig 16 mérkőzésen lépett pályára, a 2018-as évet pedig a II. ligás KFC Komáromnál töltötte. Tavasszal 12 mérkőzésen 1 gól/4 gólpassz állt a neve mellett, viszont az ősszel remekelt, 15 mérkőzésen 7 gólt jegyzett. Erőssége a gyorsasága, többnyire szélső támadóként lép pályára.

Az ímelyi Pastorek József (20) 15 évesen került az angol Aston Villa akadémiájára, ahol végigjárta a szamárlétrát, jelenleg az U23-as csapatban szerepel, habár az elmúlt hónapokban sérülés hátráltatta. A Sepsi OSK ellen a DAC mezében is bemutatkozhatott, a továbbiakban fejlődése szempontjából fontos lesz, hogy hol szerzi meg a felnőtt futballhoz szükséges tapasztalatokat.

Az egyik legnagyobb csallóközi tehetség kétségkívül Bénes László (21), aki már csaknem 2,5 éve áll a német Mönchengladbach szolgálatában, 2016 nyarán Zsolnáról igazolt a Bundesligában szereplő együtteshez. A német bajnokságban eddig 10 mérkőzésen szerepelt és egy gólt szerzett, mégpedig a Dárdai Pál vezette Hertha BSC ellen. A szlovák U21-es válogatott oszlopos tagja, még a csapatkapitányi karszalagot is viselte. Káprázatos bal lába mellé  futballintelligencia is párosult, ha elkerülik a sérülések, élcsapatnál is kiköthet.

A bártfai születésű Urblík József (22) Nyitrán nevelkedett, majd a cseh Jihlavához igazolt, ahol a keret legértékesebb játékosai közé tartozott. Védekező és középső középpályásként alapembernek számított, rengeteg tapasztalatot szerezve. Nyáron a Puskás Akadémiához igazolt, ahol hét mérkőzésen lépett pályára. Remek játékával kiveszi részét a csapat sikereiből.

https://www.facebook.com/events/828403835283370