Nagyintejrú: A bajnokság folytatásra készül Radványi Miklós csapata

By
Updated: máj 21, 2020

Már javában edzenek a Fortuna liga csapatai, a játékosok először csak kis csoportokban, érintkezés nélkül, szigorú szabályok mellett vághattak neki a tréningeknek. Radványi Miklós irányításával Garamszentkereszten is beindult a munka és várják a bajnokság folytatásának hírét. A dunaszerdahelyi tréner nyugodt körülmények között készülhet játékosaival, ugyanis még a tavaszi idény kezdetén újabb egy évvel meghosszabbították szerződését. Az elmúlt hetek időszakáról kérdeztük.

Hogy értékelné a csapat addigi teljesítményét, amíg nem szakadt félbe a bajnokság?

Télen, amit szerettünk volna elérni, hogy a csapat védekező munkája olyan legyen, ahogy azt elképzelem, azzal maximálisan elégedett vagyok. Viszont a támadójátékkal, hogy nem rúgtunk egy gólt sem, azzal nem vagyok elégedett. De a csapatot mindig hátulról kezdjük építeni, négy meccs alatt két gólt kaptunk, az nem sok. Viszont egyet sem rúgtunk, ezzel pedig elégedetlen vagyok.

Miben látja a hibát, miért nem rúgtak gólt tavasszal?

Ha a csapat védekező munkája nem jó, ott az edző a hibás. Ezt lehet gyakorolni, rengeteg edzési lehetőség van. Viszont a támadásban a minőségre van szükség, minőségi játékosokra, akik a döntő pillanatban fontos döntéseket hoznak. Azok a játékosok viszont pénzbe kerülnek. Mi igazoltunk egy jó középcsatárt, viszont a szélsők nem azt tették hozzá, amiket elvártam. Hiába van egy jó csatárunk, aki a tizenhatosban veszélyes, de ha oda kerülünk, nem tudjuk elé tenni a labdát. Annak ellenére rengeteg helyzetet kidolgoztunk, a befejezéssel hadilábon álltunk. Nem volt szerencsénk, hiányzott a nyugalom a befejezésnél. Az offenzívánál viszont szükség van a minőségre.

Hogy értékelné a télen érkezett erősítéseket?

Az erősítések nagy részével elégedettek lehetünk, nem zsákbamacskát igazoltunk. Voltak köztük olyanok, akiket előtte edzettem vagy ismertem. Pavlíkot korábban edzettem, Obročníkot háromszor akartam a csapatomba, Tandirt Frídekből ismertem.

Mi a véleménye a koronavírus helyzetről és a bajnokság megszakításáról?

Erről a felsőbb szervek döntöttek, de az egészet sajnálom. Azért szeretném, hogy befejezzük a bajnokságot, mert olyan csapatok ellen fogunk játszani, akik olyan játékerőt képviselnek, mint mi. Ellenük esélyünk van arra, hogy eredményesek legyünk és a pályán bizonyítsuk be, hogy első ligába valók vagyunk. Hogy az elmúlt időszakban nem játszhattunk, ezt el kell fogadni. Nem csak nálunk, máshol is így történt. Hat hétig nem edzettünk, csak egyéni edzéseket folytathattunk. A csapat a téli felkészülés alatt nagyon jól fel volt készítve, a statisztikák alapján domináltunk, fizikálisan jó állapotban voltunk. Hogy ez a hat hét milyen nyomot hagyott rajtunk, meglátjuk.

Hogy töltötte a leállás miatti hat hetet?

Megnéztem több meccset, amit játszottunk, főleg az első négy tavaszi találkozót. Kielemeztem, milyen hibákat csináltunk, a játékosoknak elküldtük az egyéni edzéstervet. Ezen kívül volt elég időm, hogy otthon az unokáimmal foglalkozzak. Ezzel töltöttem a hat hetet.

A csapat már ismét edzésbe állt, kis csoportokban. Hogy sikerült összeállítani az új fajta edzésmódot?

A futball az kontaktsport, az érintkezés hozzá tartozik. Nem egyszerű olyan szinten dolgozni a játékosokkal, amihez nincsenek hozzá szokva. Viszont már örültek, hogy nem egyedül kellett futniuk, csoportokban tudtak labdával edzeni. Nagyon sok olyan gyakorlatot végzünk, ahol passzolnak, kapura lőnek. Nagyon sok gondunk volt a befejezéssel, most arra figyelünk az edzéseken. Bízom benne, hogy később már nagyobb csoportokban edzhetünk.

Ha június elején folytatódna a bajnokság, milyen állapotban lehet a csapata?

Most fejre lett állítva az egész. Általánosan a felkészülési időszak során van 6 hét felkészülés, mondjuk nyolc edzőmérkőzésekkel. Most volt hat hét egyéni edzés, utána két hét kontakt nélküli edzés, és pár hét rendes edzés, mérkőzések nélkül. Nincs edző a világon, aki az első mérkőzésen meg tudja mondani, hogy a csapata milyen szinten van. Nem egyszerű dolog, ilyet még senki sem élt át. Senki sem tudja, a játékosok milyen szinten vannak. Március elején játszottunk az utolsó mérkőzést, és ha június elején lépünk pályára, az három hónap után lesz. Kíváncsi vagyok, hogy fognak alakulni a dolgok.

A Fortuna liga klubjainak többsége fizetéscsökkentést jelentett be. Mi a helyzet Garamszentkereszten?

Természetesen ez nálunk is így volt. Mindenki bele ment abba, hogy leviszik a fizetéséket. Első hónapban 20, utána 40 százalékkal viszik le a játékosok és a szakmai stáb fizetését. Ez egy természetes dolog. Tudjuk, hogy milyen helyzetbe kerültünk, mindenki így próbál segíteni a klubon, hogy belementünk a csökkentésbe.

A klubvezetők a tavaszi idény elején szerződést hosszabbítottak Önnel. Meglepte a döntés?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sportigazgató nekem ezt már a felkészülés elején megemlítette. Úgy döntöttek, hogy szeretnének hosszabbítani velem. Én azt mondtam, várjuk meg a tavaszi idényt, hogy hogy fog lezajlani és utána döntsünk. Ők viszont már az elején mondták, hogy beszéljük meg. Amikor jött, hogy nem edzhetünk, leültünk tárgyalni és megegyeztünk a folytatásról. Ebben a szituációban kellemesen ért. Értékelik a munkámat és ennek nagyon örülök.

Megindokolták, miért most történt a szerződéshosszabbítás?

 Ezt már januárban akarják, mindenhogyan hosszabbítani akartak egy évvel. Látták az elvégzett munkának az eredményét. A csapat profibban gondolkodik, jobb a hangulat az öltözőben. Annak ellenére, hogy tavasszal két pontot szereztünk és nem rúgtunk gólt, másképp néznek a csapatra, mint ősszel. Kivívtuk a tiszteletet. Ennek köszönhető, hogy szerették volna, hogy továbbra is ott dolgozzam. Hosszú távon, koncepcióban gondolkodnak, ennek tudható be a szerződéshosszabbítás.

Mi a véleménye a Zsolnáról, ahol a tulajdonos felszámolás alá helyezte a klubot és elküldte a játékosokat?

Ez minden csapatnak a belső ügye. Nem látok bele, de olvastam az egyik és a másik fél véleményét is. Ehhez nem nagyon akarok hozzászólni. Minden tulajdonosnak jogában áll ilyet csinálni. Tudjuk, hogy Szlovákiában, a futballban, ha nincsenek tulajdonosok, akik belerakják a pénzt, akkor nincs futball. Azt a részét is meg tudom érteni, amit Jozef Antošík, a zsolnaiak tulajdonosa mondott, viszont más kérdés, hogy mit akartak a játékosok. Egy biztos, a döntés meglepett, mert mindenki tudta, hogy a Zsolna biztos lábakon állt. Szerintem a tulajdonos besokallt és ennek tudható be ez az egész.

Mit gondol, a vírus miatt megváltozik valami a szlovák futballban illetve annak támogatásában?

A futballra is nagy hatással lesz az egész. Nem lesz benne annyi pénz, de ez nem csak Szlovákiában, hanem komolyabb helyeken is gond lesz. Az emberek hozzáállása is más lesz. Hogy változik-e a támogatottság, jó kérdés. Sajnos évek hosszú során sok szakember és klubtulajdonos beszélt erről, hogy változtatni kell, mert amit a szövetségtől kapnak a klubok, az nevetséges. A világ minden részén arról szól a profi futball, hogy ha felkerülsz az első osztályba, milyen támogatásokat kapnak ezek a csapatok. Itt nevetséges összegekről van szó, például 40 ezer euró a televíziós közvetítésekből. Ha megkezdjük ősszel a szezont és december közepén végzünk, 40 ezer euró arra sem elég, hogy a pályákat tudják fűteni. Ez nevetséges. Biztos komolyabb támogatottságot érdemelne maga a futball és a sport általában.

Mi lenne megfelelő a bajnokság számára? A lezárás, vagy a folytatás?

Én, mint edző és sportember természetesen játszani szeretnék. Az a feladatom, hogy a csapatomat minél jobban felkészítsem arra, hogy ha folytatás lenne, minél jobbak legyünk. Ezt, mint sportember mondom. Az ésszerű megoldás viszont teljesen más lenne. Ilyen formában ez a bajnokság eleve tönkre van téve azzal, hogy hónapokat ki kellett hagyni. Nem lesz egészséges, ha a következő szezonra is rányomja a bélyeget. Ha elkezdenénk például augusztus végén vagy szeptember elején játszani és december 22-én végeznénk, annak nincs értelme. Játszottunk december elején mérkőzést, mínusz 4 fokban, kevés néző előtt. Amennyi pénzbe az kerül, a kluboknak nem kis problémát fog okozni a pályák kifűtése. Két lehetőség van. Sportemberként szeretnék játszani, hogy a pályán bebizonyítsuk, az élvonalba valók vagyunk, ugyanis a csapatom van olyan erős, hogy ezt bizonyítsa. Az ésszerű, hogy a bajnokságot le kéne fújni, hogy nyugodtan tudjunk felkészülni az új szezonra és tiszta lappal tudjuk elkezdeni az új idényt.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370