Mátrai edzőtábor Gézengúz-módra

By
Updated: február 22, 2018

Az edzőtáborok sok helyen elengedhetetlen részét képezik a téli felkészülésnek, hiszen ez az időszak merőben hozzájárul a sportolók egész éves teljesítményéhez. Mindemellett remek kikapcsolódási lehetőség, ráadásul előnyös az adott csapat és társaság összekovácsolódásának szempontjából is. Különösen nagy élmény lehet, ha a résztvevők a fiatalabb korosztályt erősítik. A tavalyi, élményekkel teli tábor után a nyékvárkonyi Gézengúzok nemrég másodjára utazhattak Mátraderecskére. A Mátra északi lábánál található község jó kapcsolatot ápol Nyékvárkonnyal, így ismételten nagy vendégszeretettel várták a csallóközieket. Az edzőtáborban idén 24 gyerek vett részt, akik az U15-ös és U13-as korosztályt erősítik, valamint öten elsőévesek az U19-es csapatban. A Gézengúzok vezetője, Méhes Gergely válaszolt kérdéseimre.

 

Hogyan kezdődött a kapcsolatteremtés Mátraderecskével?

Nyékvárkony testvérközségi kapcsolatot ápol Mátraderecskével, s anno ifista koromban mi is és a felnőtt csapat is jártunk oda edzőtáborba. Számunkra mindig nagy élmény volt odautazni, mert egy kiváló komplexum állt a rendelkezésünkre. Az ottani iskolaépület tetőtere szobákkal, konyhával, ebédlővel és szaunával van berendezve. Van egy hatalmas sportcsarnokuk is. Sajnos ez az oda-vissza kapcsolat pár évig megszűnt. Emiatt gondoltam egyet, és tavaly újra felvettük a kapcsolatot, hogy nem mehetnénk-e el a gyerekekkel oda. Örültek a megkeresésünknek, szívélyesen fogadtak már akkor bennünket, sőt egy műfüves pálya is épült ott azóta. Mivel a Mátrában a dombvidéken minden adott a jó edzésekhez, ki szerettük volna ezt használni.

Kik alkották az idei stábot, akikkel a gyerekekre felügyeltetek?

Viszonylag nagy stábbal utaztunk Mátraderecskére, hiszen a csapatot négy edző, egy kapusedző és egy kísérő – „egészségügyis“, fotós, mindenes – alkotta. Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy nevük említésével köszönetet mondjak nekik, hiszen odaadó munkájukkal oroszlánrészt vállaltak a tábor sikerében: Nagy Poláček Csilla, Szabó Árpád, László József, Matus Krisztián és  Kiss Tamás. Ők egyébként a nyári focitáborok alapemberei is voltak.

Miből tevődött össze a napi program?

Minden nap hétkor volt az ébresztő, majd nem sokkal később már kint is voltunk a szabadban, ahol a reggeli sétát és futást abszolváltuk. Ezt követően negyed kilenc tájékán következett a reggeli, majd fél tízkor az első edzés. Dél körül megebédeltünk, majd kis pihenő következett. Délután fél háromkor kezdődött a délutáni edzés, amit este hatkor a vacsora követett. Vacsora után a gyerekek megkapták a telefonjaikat negyed óra erejéig, amikor is haza tudtak telefonálni az otthoniaknak. Egyébként az egész tábor ideje alatt nem lehetett náluk sem mobiltelefon, sem egyéb „kütyü“. Induláskor mindet összeszedtük. Az esti órákban következett egy kis örömfoci, majd tíz órakor a tábor résztvevői nyugovóra tértek.

Milyen típusú edzésformákat állítottatok össze?

Ahogy az a fentiekből is látszik, napi két edzés, reggeli futás és esti játék alkotta a napi programot. A délelőtti és a délutáni edzés is két-két órásak voltak. A nagy létszám miatt, valamint a korosztályokra való tekintettel két csoportra osztottuk a gyerekeket. Mindkét csoporttal két-két edző foglalkozott, valamint külön edzéseik voltak a kapusoknak is a kapusedzővel. A remek feltételeknek és a helyiek vendégszeretetének hála igénybe vehettük a helyi sportcsarnokot, valamint a műfüves pályát is, így aztán a két csoport felváltva edzett az egyik és a másik helyszínen.

Milyen egyéb foglalkozásokat találtatok ki, amivel színesítettétek a programot?

A tábor elsődleges célja az volt, hogy lehetőleg minél több és effektívebb labdás edzést tudjunk abszolválni. Emellett ügyeltünk arra is, hogy lehetőség legyen mind a fizikai, mind pedig a pszichikai regenerálódásra. Ennek tükrében látogattunk el a közeli Bükkszékfürdőbe is, ahol kihasználtuk a helyi gyógyfürdőhelyet. Ezen kívül a srácoknak „Fifa-bajnokságot“ is szerveztünk, ahol szintén a szórakozásé és a lazításé volt a főszerep. Az esti focimeccsek is a szórakozásról és az aktív pihenésről szóltak, hiszen egy minitorna keretében az edzők részvételével minden este megmérkőztünk egymással.

Ha összegezni lehetne magát az idei edzőtábort, hogyan foglalnád össze?

Az edzőtábor rengeteg élménnyel és vidám pillanattal ajándékozta meg nemcsak a gyerekeket, de az edzőket is. Emellett szakmai szempontból is abszolút hasznosnak bizonyult, hiszen olyan időigényesebb újdonságokat is tudtunk gyakorolni és belevonni az edzésekbe, amelyekre egyébként sajnos nem jut idő. Összegezve tehát, minden szempontból kiváló, jó hangulatú és hasznos tábor van mögöttünk.

Mi volt a gyerekek és szülők visszajelzése?

A szülők és a gyerekek visszajelzése egyaránt hálával teli és pozitív, aminek nagyon örülünk. Kicsit féltünk, hogy a manapság sajnos igencsak szigorúnak tűnő tábori szabályok egy része – kiváltképp a mobiltelefonok használatának korlátozása napi 15 percre – némi gondot fog okozni, de örömmel konstatáltuk, hogy számos szülő nagy pozitívumként fogadta, a gyerekek pedig viszonylag könnyen vették az elektronika hiányát.

Fogalmazódtak már meg tervek, elképzelések a következő tábort illetően?

Az idei tábor sikerességén felbuzdulva természetesen szeretnénk jövőre is elutazni Mátraderecskére. Mindig vannak ötletek, amikkel még jobbá és effektívebbé tudnánk tenni a tábort. Bízunk benne, hogy ezeket sikerül megvalósítani.

Milyen forrásokból biztosítottátok be az edzőtábor létrejöttét?

A helyi infrastruktúra igénybevételét Mátraderecske – tekintettel arra, hogy Nyékvárkony testvérközsége – ingyenesen bocsájtotta a rendelkezésünkre. Ez hatalmas dolog, hiszen a szállás mellett a sportcsarnokot és a műfüves pályát is bármikor használhattuk. Külön köszönet Gódány Mártonnak, aki biztosította számunkra az utaztatást. Talán nem is kell mondani, hogy ezzel mekkora anyagi terhet vett le a vállunkról. Az étkeztetést és egyéb kiadásokat (biztosítás, vitaminok, wellness belépő stb.) a résztvevőknek kellett befizetniük, ami hatvanöt euró volt fejenként. Ezen kívül számos szülő hozzájárult a táborhoz, ki-ki édességgel, gyümölccsel vagy épp üdítővel. Köszönet illet mindenkit, aki bármilyen formában segítette a tábor megvalósulását, és hozzájárult annak sikerességéhez.

by bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370