Már január 6-án rajtol a téli felkészülés a Fortuna ligában, a DAC kezd utolsóként

By
Updated: január 2, 2020

A játékosok még a megérdemelt téli pihenőjüket tartják, viszont rövidül a szabadság, ugyanis január elején már megkezdődnek a téli felkészülések. 

Öt csapat, a Trencsén, a Szenice, a Nyitra, a Garamszentkereszt és a Slovan azonnal január 6-án kezdi meg a munkát. A címvédő Slovan orvosi vizsgálatokkal indítja az évet, majd Törökországba utazik, ahol csaknem az egész téli felkészülést eltöltik és nyolc mérkőzést abszolvál. Főleg az utolsó találkozó lesz izgalmas, ugyanis az égszínkékek a bolgár Ludogorec ellen mérkőznek.

Egy nappal később, január 7-én további hat csapat – Nagymihály, Nagyszombat, Aranyosmarót, Zsolna, Szered, Rózsahegy – kezdi meg a téli felkészülést. A zsolnaiak az Emirátusokban készülnek a tavaszi idényre, de a kezdésig még az új vezetőedzőt is meg kell találniuk. Jaroslav Kentoš ugyanis  a szlovák U21-es válogatott irányítását vette át.

Utolsóként, január 10-én a DAC is megkezdi a téli felkészülést. A sárga-kékek ezúttal kétszer is külföldre utaznak. Először Máltára a Tipsport Cup keretében lépnek pályára, majd Törökország felé veszik az irányt, ahol olyan csapatokkal is megmérkőznek, mint a szerb BL-résztvevő Crvena Zvezda, vagy a szlovén NK Maribor.

A Fortuna liga csapatainak kezdési időpontjai:
Január 6., 09:00: Trencsén
Január 6., 10:00: Szenice, Nyitra
Január 6., 10:30: Garamszentkereszt
Január 6., 16:00: Slovan
Január 7., 09:00: Nagymihály, Nagyszombat
Január 7., 12:00: Aranyosmarót
Január 7., 13:00: Rózsahegy
Január 7., 14:00: Szered
Január 7., 14:30: Zsolna
Január 10., 08:30: DAC

https://www.facebook.com/events/828403835283370