Listavezetők párharcai, rajtolnak az ifik a járási bajnokságban

By
Updated: august 31, 2018

Az első szeptemberi fordulóval folytatódik a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-bajnokság aktuális évadának menetrendje.

Az AG Sport ligában kiélezett párharc várható a kerületről visszaeső Csallóközcsütörtök, valamint a VII. ligából bajnokként feljutó somorjai fakó közt, hiszen mindkét csapat eddig tökéletesen teljesített az első két fordulóban. Ugyancsak veretlenül várhatják az ekecsiek az eddig pont nélkül álló bakaiakat, valamint a hegyéteiek Izsap alakulatát.

A VII. ligában remekül – két fordulóból két győzelemmel – rajtoltak az alistáliak és csallóközcsütörtökiek is, akik szombaton nézhetnek farkasszemet egymással. Az eddig szintén száz százalékos tárnokiak a közeli Nagyszarvával csapnak össze, akiknek eddig még nem sikerült pontot gyűjteni az idényben.

Kezdetét veszik a bajnoki párharcok az ifjúságiaknál is. Az U19-esek először léphetnek pályára az idei szezonban. Mindhárom ifimérkőzés egységesen, szombaton 13:30-tól kezdődik.

AG SPORT LIGA
3. forduló, szeptember 1. (szombat), 16:00: Csallóközcsütörtök-Somorja B, Ekecs-Apácaszakállas-Baka, Hegyéte-Izsap; szeptember 2. (vasárnap), 16:00: Nagyudvarnok-Balony, Nyékvárkony-Egyházgelle, Felbár-Dióspatony, Pozsonyeperjes-Felsőpatony, Nagypaka-Szentmihályfa.

VII. LIGA
3. forduló, szeptember 1. (szombat), 16:00: Dióspatony B/Patonyrét-Padány, Csilizradvány-Vásárút, Alistál-Csallóközkürt, Csilizpatas-Pozsonycsákány; szeptember 2. (vasárnap), 10:30: Béke-Sárosfa; 16:00: Tárnok-Nagyszarva, Csallóköznádasd-Sárrét.

VI. LIGA U19
1. forduló, szeptember 1. (szombat), 13:30: Nyárasd-Nagyudvarnok, Pozsonyeperjes-Nagyszarva, Alistál-Ekecs-Apácaszakállas.

https://www.facebook.com/events/828403835283370