Johancsik Patrik a bősiek új vezetőedzője

By
Updated: júl 13, 2020

Múlt héttől új vezetőedző ült a bősi futballcsapat kispadjára, az irányítást Johancsik Patrik vette át. A 30 éves tréner korábban a somorjai utánpótlásban dolgozott, a Somorja B csapatával bajnokságot nyerve jutott az 5. ligába. 

A koronavírus miatt törölték a Tipos III. liga 2019/2020-as évadját, a bősi futballklub felnőtt csapata a következő idényre két osztállyal lejjebb, az V. liga déli csoportjába jelentkezett be. Az új helyzetben új vezetőedzőt és új játékoskeretet kellett összeállítani. A csapat élére az egykori ligás játékos, Johancsik Patrik került.

„Az első ajánlat Bősről még akkor jött, amikor a csapat a harmadik ligában szerepelt. Egyeztettünk a részletekről, de utána megtörtént, ami megtörtént és az az ajánlat elesett. Két héttel később megszólítottak, hogy vállaljam el a csapatot az 5. ligában. Megegyeztünk, ma pedig itt vagyok. A csapat összetétele fölött jó néhány napot reggeltől éjjelig végigültünk. Ezúttal is szeretnék köszönetet mondani Kovács Zsoltnak, hogy nagy erőfeszítéseket tett meg. Ma pedig azt mondhatjuk, a keretünk 90 százaléka le van zárva. A játékosok életkora biztosan a legalacsonyabb lesz a bajnokságban, de ez egyáltalán nem számít. Fontos, hogy azt érezzük, a csapat dolgozni akar és sikereket elérni.“ – vázolta fel honlapunknak új munkáját a 30 éves tréner, aki csapatával nézőcsalogató futballt szeretne játszani. „Célom, hogy segítsek a játékosoknak a fejlődésben, továbbá azt akarom elérni, hogy a csapat játéka a lehető legtöbb nézőt vonzza a lelátókra, hogy a hétvégéken közösen tudjunk ünnepelni.“

Fotó: Őry Tibor

https://www.facebook.com/events/828403835283370