Holman Dávid: „Nem örültem a Fradinak!“

By
Updated: júl 15, 2022

Holman Dávid, a Slovan Bratislava magyar labdarúgója szerint fejben fog eldőlni, hogy melyik csapat jut tovább a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőből.

„Nem örültem a Fradinak. Nem lesz könnyű egyik csapatnak sem, mindenki ismeri ennek a párharcnak a hátterét“ – utalt az M1 aktuális csatornának adott pénteki interjúban a 29 éves támadó az 1992-es, botrányba fulladt párharcra. „Az FTC a nevelőegyesületem, sok szép emlék fűz oda. Lelkileg fel kell készülnöm“.
Az ötszörös válogatott Holman szerint a két együttes nagyjából azonos játékerőt képvisel, ezért az lesz a döntő, hogy „ki mennyire tud higgadt maradni, mennyire tudja a külső körülményeket kizárni“.
A Slovan alaposan megszenvedett az első fordulóban a Dinamo Batumival: az első felvonás után a szerdai visszavágó is 0-0-val zárult, majd a hosszabbításban a georgiai gárda szerzett vezetést, de a 115. percben előbb egyenlítettek, a 123.-ban pedig fordítottak a pozsonyiak.
„Elvárás volt, hogy az első fordulóból továbbjussunk, még ha tudtuk is, a rivális is erős csapat. Ez a győzelem nagy erőt adhat nekünk. Remélem, ez a lendület sokáig kitart“ – fogalmazott Holman.
A BL-selejtező második körében a Ferencváros-Slovan párharc első felvonását jövő szerdán a Groupama Arénában rendezik, a visszavágó egy héttel később a szlovák fővárosban lesz. A továbbjutó már mindenképpen főtáblás lesz valamelyik európai kupasorozatban, legrosszabb esetben a Konferencia-ligában.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370