Hivatalos: Továbbra is Vladimír Weiss marad a Slovan vezetőedzője

By
Updated: jún 11, 2022

Továbbra is a Slovan vezetőedzője marad idősebb Vladimír Weiss, aki további egy éves szerződést kötött az égszínkékekkel – közölte a Slovan honlapja.

Három nappal ezelőtt még arról tájékoztatott a Slovan honlapja, hogy Vladimír Weiss és a klubvezetők nem voltak közös állásponton a folytatást illetően, így az 57 éves távozik a fővárosi csapattól. Ráadásul egyes pletykák már biztosra vették, hogy Weiss a DAC vezetőedzője lett. Most viszont minden pletyka lezárult, ugyanis Vladimír Weiss újabb egy éves szerződést kötött a Slovan csapatával.

„Néhány helyzetet valóban maga az élet ír meg, és az egyik ilyen. Annak ellenére, hogy Vladimír Weiss részéről eredetileg megegyeztünk az együttműködés megszüntetésében, továbbra is kapcsolatban maradtunk. Egyikünk sem tudta egyszerűen befejezni, amit együtt elkezdtünk a Slovanban. Az elmúlt napokban többször találkoztunk az edzővel, és sokat beszélgettünk arról, hogy mi volt és mi lehet. Úgy éreztük, nem akarjuk, hogy így végződjön. Mindkettőnket érdekel a klub sorsa. Ezért nem féltem megtenni ezt a lépést, és teljesen tisztában vagyok vele, hogy az edző befejezéséről szóló korábbi információk alapján minimálisan szokatlan lesz. Meggyőződésem azonban, hogy a Slovan számára ő a megfelelő. Vladimír Weissel megtaláltuk a közös elképzelést, milyen módon folytatjuk tovább és egy egyéves szerződésben állapodtunk meg.“ – nyilatkozta ifj. Ivan Kmotrík, a klub igazgatója.

 

Korábban Kmotrík elmondta, hogy Weiss nem volt elégedett a játékoskeret minőségével és a klub jelenleg nem engedheti meg magának, hogy drasztikus változásokat végezzen. Végül ebben a pontban is egyezség született.

„Az edzővel együtt értékeltük az elmúlt év pozitívumait és negatívumait, és tisztáztuk a következő szezon stratégiáját. Megállapodtunk, hogy a jövőben érzékenyen és szakaszokban változtatjuk a játékoskeretet, az anyagi lehetőségeket és a csapat légkörét is figyelembe véve. Átnéztük a nyári átigazolási tervünket, amivel a tréner azonosult és érzékeli is a gazdasági helyzetet. Nyíltan megmondom, hogy a találkozásaink érzelmesek voltak, de a szó jó értelmében. A találkozások után rájöttünk, hogy mi vagyunk a legjobb választások egymás számára. Belső meggyőződésem, hogy Vladimír Weiss a legjobb választás a Slovan számára, és a Slovan az ő számára is. Kemény és intenzív közös munkába fogunk kezdeni, és hiszem, hogy ennek köszönhetően a Slovan sikeres lesz” – zárta ifj. Ivan Kmotrík.
Vladimír Weiss a napokban elutazik a csapat után az ausztriai edzőtáborba, hogy ismét munkába álljon.

Fotó: skslovan.com

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370