Hamšík: „Ha rosszul alakul a mérkőzés, lehúzhatjuk a rolót“

By
Updated: september 8, 2019

Marek Hamšík csapatkapitány szerint a szlovák labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnoki részvétel lesz a tét hétfőn a magyarok elleni budapesti selejtezőmérkőzésen. „Ha rosszul alakul a mérkőzés, lehúzhatjuk a rolót“ – jelentette ki a 32 éves csatár.

Pavel Hapal szövetségi kapitány ennél valamelyest óvatosabban fogalmazott, ő úgy vélte, győzelemmel csapatának jó esélye lenne, hogy kijusson a kontinensviadalra, míg vereséggel nem a saját kezében lenne a sorsa. Hozzátette: a csoport favoritja továbbra is Horvátország, mögötte kiegyenlített a küzdelem.
„Mindenki egészséges, de még fontosabb, a játékosok fejben is tiszták. Levontuk a megfelelő következtetéseket, de el kell felejteni a pénteki kudarcot, most már csak a magyarok legyőzésére kell koncentrálni“ – mondta a cseh szakvezető utalva arra, hogy együttese két napja hazai pályán 4-0-s vereséget szenvedett a világbajnoki ezüstérmes horvátoktól. „Átbeszéltük a történteket, de nem beszéltük túl, hogy ne bizonytalanítsuk el a játékosokat. De ami biztos, mindenben javulnunk kell az előző meccshez képest, mert az a teljesítmény kevés lesz“.

A szakember arról is beszélt, hogy a legutóbbi kudarc ellenére a csapat magja megmarad, de azért lesznek változások, azokat viszont nem kívánta elárulni. Azt hangsúlyozta, hogy a gárdának most számot kell adnia erejéről és karakteréről.
„Nem érdemes a márciusi, nagyszombati mérkőzésből kiindulni. Azóta a magyarok más taktikával játszanak, így teljesen más mérkőzésre is számítok“ – fogalmazott Hapal, aki Dzsudzsák Balázst emelte ki a hazaiak közül kulcsjátékosként. „A magyarok montenegrói vereségéből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert mások játszottak más taktikával, mint szoktak.“
Hamšík agresszív, hajtós, határozott játékot vár a magyaroktól, de hangsúlyozta, nekik is máshogy kell hozzáállniuk ehhez a találkozóhoz.


„Ez a vereség felrázta a csapatot, de a kudarcot el kell felejteni, mert az Eb-részvételért kell küzdeni. A magyarok erősek otthon, nem véletlenül verték meg otthon Walest és Horvátországot. Nem szabad gólt kapnunk, akkor nagy baj már nem lehet“ – mondta a kínai Dalian Yifang támadója, aki örül, hogy telt ház lesz, mert jobban szeret nagy közönség előtt futballozni.
A magyar-szlovák rangadó hétfőn 20.45-kor kezdődik a Groupama Arénában. A magyarok holtversenyben vezetik a csoportot a horvátokkal, őket három pont lemaradással a szlovákok és a walesiek követik, Azerbajdzsán pont nélkül sereghajtó. Az ötösből az első kettő jut ki a részben magyar rendezésű Eb-re, Budapesten három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek.

Fotó: mlsz.hu

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370