Félbeszakadt mérkőzés Nagypakán, Németh Tamás mesternégyest szerzett

By
Updated: október 29, 2018

Öt pontra csökkent az éllovas Csallóközcsütörtök előnye az AG Sport ligában, nem változott a helyzet a VII. liga élén.

Félbeszakadt az éllovas Csallóközkürt nagypakai mérkőzése, 1:1-es állásnál, a játékvezető az 56. percben vetett véget a találkozónak. Már a 4. percben emberhátrányba került a Somorja B, Teru Nikolas piros lapot kapott, de a somorjai fakó így is hat gólt rúgott Felsőpatony csapatának, ráadásul Németh Tamás mesternégyest szerzett. Szintén piroslott Szentmihályfán, ahol a hazai győzelem mellett a nagyudvarnoki Méhes Mátyás került a kiállítás sorsára. Szintén hatot rúgott Nyékvárkony, amely Hegyétén aratott magabiztos győzelmet.

Nem botlottak az éllovasok a VII. ligában, Alistál és Csallóközkürt hazai pályán szerezte meg a három pontot.

AG Sport liga, 11. forduló:
Izsap-Baka 1:2 (1:1), g.: Szabó (7.) ill. Koczkás (21.), Mészáros Z. (90.);
Dióspatony-Egyházgelle 1:0 (0:0), g.: Nagy J. (48.);
Szentmihályfa-Nagyudvarnok 2:1 (1:1), g.: Kocsis (36.), Csölle (62.) ill. Kovács A. (19.);
Felbár-Balony 1:1 (0:0), g.: Csölley (78.) ill. Simon (88.);
Hegyéte-Nyékvárkony 0:6 (0:2), g.: Nagy 11-ből (11.), Kósa D. (33., 67.), Fekete (48.), Kósa M. (75., 85.);
Pozsonyeperjes-Ekecs-Apácaszakállas 2:1 (0:1), g.: Tomaček (63., 68.) ill. Bognár (1.);
Felsőpatony-Somorja B 1:6 (0:4), g.: Kevický (88.) ill. Németh T. (24., 29., 63., 90.), Bujka (21.), Kálmán (34.);
Nagypaka-Csallóközcsütörtök 1:1 (1:1), g.: Pénzes (4.) ill. Mogrovics (8.) – az 56. percben félbeszakadt.

  1. Csallóközcsütörtök 10 10           0             0             26:10     30
  2. Somorja B 11 8             1             2             44:11     25
  3. Pozsonyeperjes 11 7             1             3             25:9       22
  4. Ekecs-Apácaszakállas 11 7             1             3             18:13     22
  5. Balony 11 6             2             3             33:13     20
  6. Dióspatony 11 6             2             3             22:15     20
  7. Baka 11 5 1             5             22:17     16
  8. Felbár 11 5             1             5             18:15     16
  9. Egyházgelle 11 5             0             6             13:15     15
  10. Szentmihályfa 11 4             3             4             12:14     15
  11. Nyékvárkony 11 4             0             7             18:34     12
  12. Nagyudvarnok 11 3             2             6             17:22     11
  13. Izsap 11 3             1             7             18:34     10
  14. Hegyéte 11 3             0             8             12:36     9
  15. Nagypaka 10 1             2             7             13:29     5
  16. Felsőpatony 11 1             1             9             11:35     4

VII. liga, 11. forduló:
Csilizradvány-Nagyszarva 3:0 (3:0)
, g.: Végh (10., 40.), De La Cruz (21.);
Csilizpatas-Béke 3:1 (2:0), g.: Badala (4.), Farkas (34.), Csánó (56.)-Košík (63.);
Pozsonycsákány-Csallóköznádasd 2:1 (2:0), g.: Mikóczy (20.), Takács (24.) ill. Fehér (56.);
Csallóközkürt-Tárnok 1:0 (1:0), g.: Szigeti (7.);
Vásárút-Sárrét 2:0 (1:0), g.: Takács D. (9., 79.);
Alistál-Dióspatony B/Patonyrét 4:1 (2:0), g.: Mandák (21., 39.), Bogyai (57., 65.) ill. Berceli (60.);
Padány-Sárosfa 1:3 (0:0), g.: Balogh (81.) ill. Sípos (48., 83.), Rigo (77.).

  1. Csallóközkürt 11 10           0             1             43:9       30
  2. Alistál 11 10           0             1             43:12     30
  3. csilizradvány 11 8 1             2             25:10     25
  4. csilizpatas 11 7             1             3             25:20     22
  5. Pozsonycsákány 11 6             0             5             20:21     18
  6. Béke 11 5 2             4             20:20     17
  7. Sárosfa 11 5             1             5             14:17     16
  8. Tárnok 11 4             2             5             18:22     14
  9. Vásárút 11 4             1             6             23:22     13
  10. Dióspatony B/Patonyrét 11 3             2             6             14:26     11
  11. Csallóköznádasd 1 3             1             7             17:23     10
  12. Nagyszarva 11 2 3             6             14:26     9
  13. Padány 11 0             4             7             18:38     4
  14. Sárrét 11 1             0             10           11:39     3

https://www.facebook.com/events/828403835283370