Extra motivációval lép pályára a MOL Arénában Mészáros András

By
Updated: august 7, 2020

Sorozatban második évadját kezdi a szlovák élvonalban Mészáros András, a komáromi támadó ezúttal a Szered csapatával száll harcba a pontokért. 

Szereden kezdte meg a nyári felkészülést Mészáros András, aki egy éves szerződést kötött az együttessel. „Az utolsó bajnoki mérkőzésen Aranyosmaróttal épp Szered ellen játszottunk, utána az edző, Léránt Péter keresett meg. Nehéz döntés volt, mivel voltak külföldi ajánlataim is, de úgy döntöttem, a fejlődésem érdekében a legjobb, ha maradok az első ligában.“

A 24 éves támadó az elmúlt idényt először Garamszentkeresztem, majd Aranyosmaróton töltötte, 22 mérkőzésen pedig két gólt szerzett. „Egyértelműen pozitívan értékelem az elmúlt idényt, sokat tanultam a szezon során. A téli aranyosmaróti klubváltás is jól sikerült, a csapattal bejutottunk a kupa elődöntőjébe és végül a nyolcadik helyen végeztünk. Több mint 20 meccsen léptem pályára és sikerült három gólt is szereznem. Az új idényben szeretném magam bejátszani a szeredi csapatba és stabil, jó játékkal segíteni a csapatot, hogy minél jobb eredményeket érjünk el.“

A Fortuna liga 1. fordulójában a DAC ellen lép pályára a Szered, Mészáros András nevelőklubja ellen bizonyíthat. „Kemény mérkőzésre számítok, a DAC-nak minőségi csapata van, de mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük a dolgukat és pontot-pontokat raboljunk. A MOL Arénában minden játékosnak nagyon jó érzés játszani. Szép stadionban, kiváló szurkolótábor előtt, de főleg nekem hazaiként extra motiváció a mérkőzés.

Fotó: FC ViOn

https://www.facebook.com/events/828403835283370