Eltiltások és pénzbüntetés Csallóközcsütörtök számára

By
Updated: november 2, 2018

Október 31-én üléseztek a dunaszerdahelyi járási bajnokság bizottságai, melyek során az eltiltásokkal is foglalkoztak. 

A sport-technikai bizottság a Nagypaka-Csallóközcsütörtök találkozót 3:0-ás eredménnyel kontumálta, ugyanis a mérkőzés a játékvezető inzultálása miatt az 56. percben 1:1-es állásnál félbeszakadt. A három pontot végül a hazai nagypakai gárdának írják jóvá. A csallóközcsütörtökiek 2018 november 5-től egy éven keresztül nem játszhatják hazai mérkőzéseiket a vasárnap délutáni időpontban, ráadásul a csapat elvesztette a jogot, hogy pályára léphessen a szövetség által rendezett teremtornákon. Ezen kívül a Fair-play versenyből is kizárásra kerültek. A fegyelmi bizottság határozata szerint Csallóközcsütörtök 300 eurós pénzbírságot köteles fizetni és a bajnokság végén a csapattól 3 pontot vonnak le. Verdin Filip pedig 12 hónapra eltiltották  sporttevékenységtől.

Eltiltások piros és sárga lapok után:

Teru Nicolas (Somorja B) piros lap után feltétel nélkül 1 mérkőzésre szóló eltitást kapott, ahogy a nagyudvarnoki Méhes Mátyás is.
5 sárga lap miatt Szabó Krisztián (Izsap), Zirig István (Sárrét) és Nagy Kevin (Csilizpatas) sem léphet pályára.

A szövetség 14. számú közlönyének teljes anyaga ITT megtalálható.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370