„Életem és karrierem legfontosabb mérkőzése volt!“

By
Updated: máj 13, 2017

Csallóközi szempontból is különleges mérkőzés volt a Szakolca – Slovan kupadöntő, melyen Szőcs László és Mészáros Ádám is pályára lépett. A találkozót a Slovan nyerte 3:0 arányban és a Slovníft Cup győztese lett. Szőcs László élete legfontosabb mérkőzését vívta a fináléban, a kupadöntős élményeiről nyilatkozott. 

„Már a Zsolna elleni továbbjutásunk is nagy számba ment és a Poprád elleni elődöntő is kiváló mérkőzéseket hozott. A Slovan elleni döntő pedig leírhatatlan, csak az a mérkőzés járt a fejemben. Amikor odaértünk, a találkozó előtt láttuk a sok újságírót, televíziót, szurkolót. Fél éve még a 3. ligában játszottam, most pedig a szlovák kupa döntőjében léptem pályára, egyszerűen hihetetlen! Ezt át kell élni. Nem sok mindenkinek adatik ez meg, de nekünk sikerült. Az idő múltával a vereség ellenére is azt mondhatom, hogy ez volt életem és karrierem legfontosabb mérkőzése. Szeretném megköszönni pár jó barátomnak, akik személyesen a helyszínen buzdítottak.“ – nyilatkozta a diósförgepatonyi játékos.

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370