Edzőcsere Somorján, Michal Kuruc távozik

By
Updated: december 28, 2022

Edzőváltást jelentett be a somorjai futballklub, Michal Kuruc két év után távozik a kék-fehérek kispadjáról – közölte a klub honlapja.

A 41 éves tréner 2021 elején vette és a somorjai csapat irányítását. A 2020/2021-es idényt a hatodik helyen, egy évvel később a hetedik helyen zárt a Somorja. A 2022/2023-as évad őszi idényében 17 forduló után 26 ponttal a hatodik helyen telel a csapat, ráadásul a Slovnaft Cup negyeddöntőjébe is bejutott.

„Kuruc vezetőedző remek munkát végzett a klubban, két év alatt játékban és eredményességben is fejlesztette a csapatot. A játékosok az ő irányítása alatt abszolvált két esztendőben képesek voltak tartani egy bizonyos eredményességi szintet, a jelenlegi szezonban pedig megismételtük a hatodik-hetedik helyezésünket. Az ő vezetése alatt több játékos is szintet lépett, ami a projektünk lényege. Két év után azonban arra az elhatározásra jutottunk közösen, hogy elválnak az útjaink. Szeretnék köszönetet mondani a vezetőedzőnek a klub és a projektünk érdekében elvégzett munkájáért.“ – nyilatkozta a klub honlapján Horváth Csaba sportigazgató.
A somorjaiak január 9-én kezdik meg a téli felkészülést, a klubvezetők a napokban jelentik be a csapat új vezetőedzőjét.
Fotó: STK Somorja

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370