Bénes betalált, kapusgóllal győzött Izlandon az U21-es szlovák válogatott

By
Updated: september 11, 2018

Elképesztő mérkőzésen győzött Izlandon a szlovák U21-es válogatott, a győztes találatot a vendégek kapusa, Marek Rodák fejjel szerezte.

A 2019-es U21-es Európa-bajnoki selejtezősorozat során Izlandon lépett pályára a szlovák válogatott, melynek kezdőcsapatában Bénes László és a DAC középpályása, Christian Herc is helyet kapott.

A 33. percben a hazaiak kerültek előnyben, a tizenhatos vonaláról Gudmundsson talált a hálóba – 1:0. Fordulás után rákapcsolt a szlovák válogatott, az 58. percben pedig jött az egyenlítés, Bénes László remek lövésével vette be a kaput – 1:1. Tovább küzdött a vezetésért a szlovák csapat, de a találkozó utolsó öt perce igazán izgalmasan sikerült. A 90. percben egy beadás után a nyitrai Vestenický szerezte meg a vezetést (1:2), és ekkor úgy tűnt a győzelem is meglesz a szlovákok számára. A 93. percben Sipľak szabálytalansága után büntető következett, melyből Gudmundsson egyenlíteni tudott – 2:2. A mérkőzés itt még nem ért véget, ugyanis a 94. percben a szögletrúgáshoz Rodák kapus is feljött, a beadás után pedig a szlovák hálóőr fejjel talált a kapuba – 2:3.

Az őrült hajrá után fontos három pontot szerzett a szlovák válogatott, amely csoportjában Spanyolország mögött őrzi második helyét.

Európa bajnoki selejtező:

Izland-Szlovákia 2:3 (1:0)

Gólszerzők: Guðmundsson (33., 93.) ill. Bénes (58.), Vestenický (90.), Rodák (94.)

Szlovákia: Rodák – Kadlec, Vavro, Hancko, Sipľak – Herc, Káčer, Bénes – Jirka, Mráz, Haraslín

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370