Azeri vagy svájci csapat várhat a Ferencváros-Slovan továbbjutójára

By
Updated: júl 18, 2022

Az azeri Qarabag vagy a svájci FC Zürich lesz az ellenfele Ferencváros labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ha a magyar bajnok a második körben túljut a Slovan Bratislava együttesén.

Az európai szövetség (UEFA) honlapján közvetített hétfői sorsoláson az is kiderült, hogy a következő fordulóban az FTC idegenben kezdi a párharcot, és a visszavágót játssza otthon. Az FTC a selejtező második körében előbb szerdán a Groupama Arénában fogadja a Slovant, majd jövő szerdán Pozsonyban lép pályára a visszavágón. Ha a második körös párharcban alulmarad a Ferencváros, akkor az Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában folytatja a küzdelmeket.
A BL-ben a főtáblára jutáshoz négy párharcot kell sikerrel venni, a magyar bajnok ebből eddig egyet nyert meg. A harmadik kör mérkőzéseit augusztus 2-án és 3-án, valamint augusztus 9-én rendezik.
A Bajnokok Ligája döntőjére Isztambulban kerül sor jövő június 10-én.

 

A BL-selejtező harmadik fordulójának párosítása:
Bajnokok ága:
Qarabag (azeri)/FC Zürich (svájci)-FERENCVÁROS/Slovan Bratislava (szlovák)
Makkabi Haifa (izraeli)/Olimpiakosz (görög)-Apollon Limassol (ciprusi)
Ludogorec (bolgár)/Shamrock Rovers (ír)-Dinamo Zagreb (horvát)/Skupi (északmacedón)
NK Maribor (szlovén)/Sheriff Tiraspol (moldovai)-HJK Helsinki (finn)/Viktoria Plzen (cseh)
Linfield (északír) / Bodö/Glimt (norvég)-Zalgiris (litván)/Malmö (svéd)
Crvena zvezda (szerb)-Pjunik Jereván (örmény)/Dudelange (luxemburgi)
Nem bajnokok ága:
AS Monaco (francia)-PSV Eindhoven (holland)
Dinamo Kijev (ukrán)/Fenerbahce (török)-Sturm Graz (osztrák)
Union Saint-Gilloise (belga)-Rangers FC (skót)
Benfica (portugál)-Midtjylland (dán)/AEK Larnaca (ciprusi)

Fotó: UEFA

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370