A Szenice csapatában folytatja a DAC egykori középpályása

By
Updated: marec 5, 2021

Visszatér a Fortuna ligába a DAC egykori középpályása, Marin Ljubičić a Szenice együtteséhez igazolt.

A 32 éves horvát középpályás a Hajduk Split neveltje, a Zadar és az ukrán Tavariya után a Puskás Akadémiához igazolt. 2015-ben került a DAC csapatához, ahol három éven keresztül szerepelt, majd 2018-ban a Slovanhoz igazolt. A pozsonyiakkal 2020 nyarán bontott szerződést, azóta klub nélkül volt. A Fortuna ligában 137 mérkőzésen lépett pályára és 16 gólt szerzett. A Slovan együttesével két bajnoki címet és két kupagyőzelmet ünnepelhetett.

„Lehetőség nyílt Szenicére jönni, már tavaly is kialakulóban volt az ajánlat, de csak most egyeztünk meg. Örülök, hogy itt vagyok, ismét a Fortuna ligában. Két és fél hónap van előttünk, küzdenünk kell és megmutatkozni a pályán.“ – nyilatkozta a klub honlapjának Marin Ljubičić, aki jelenleg az idény végéig kötelezte el magát új csapatához.

https://www.facebook.com/events/828403835283370