A MOL Akadémián készül a világbajnoki résztvevő kanadai válogatott

By
Updated: september 16, 2022

Különleges mérkőzésre kerül sor Pozsonyban szeptember 27-én, ugyanis két világbajnoki résztvevő csap össze a Nemzeti Stadionban. A fővárosban lép pályára Uruguay és Kanada csapata – közölte a Sport napilap. 

Uruguay együttese Bécsben lesz elszállásolva és a mérkőzésre érkezik át Pozsonyba. Kanada együttese viszont egy pozsonyi hotelban tölti napjait és a dunaszerdahelyi MOL Akadémián készül a világbajnokságra és a felkészülési mérkőzésre. A szurkolók viszont nem örülhetnek, ugyanis a kanadai vezetők kérésére szigorúan zárt kapuk mögött készül a válogatott. Épp ebből az okból választotta Kanada a MOL Akadémiát, amely minden szigorú feltételnek megfelel. Ezt az információt a napilappal Normbert Belický közölte, aki a két válogatott szereplését közvetítette.

 

Az Uruguay-Kanada mérkőzésre szeptember 27-én, 18:00 órától kerül sor, jegyek pedig biztosan kaphatóak lesznek.

Pozsonyban a felkészülési mérkőzésen Uruguay mezében olyan játékosok léphetnek pályára, mint Luis Suarez, Edinson Cavani, vagy Martin Caceres. Kanada együttesétben pedig a Bayern játékosa, Alphonso Davies, vagy a Porto hátvédje, Stephen Eustaquio szerepelhet. Kanada 1986 óta először, 36 év után harcolta ki a világbajnoki részvételt.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370