Interjú: Csallóközi segítséggel is búzúcstatták a Zsolnát a Slovnaft Cup-ból

By
Updated: marec 9, 2017

A DAC kiesése után újabb meglepetés történt a Slovnaft Cup-ban, a második ligát vezető Szakolca ezúttal az éllovas Zsolnát búcsúztatta. A mérkőzésen a haziak mezében végig a pályán volt a csallóközi Szőcs László, aki remek játékkal járult hozzá csapata sikeréhez.

Hogy láttad da Zsolna elleni győztes mérkőzést?

Egyértelműen a továbbjutás volt a cél. Nehéz mérkőzést vártunk és ez be is igazolódott. Nagy örömünkre sikerült hamar kétgólos előnyt szereznünk, amit egész mérkőzésen meg tudtunk tartani. 3:1 után már biztos voltak a továbbjutásunkban. Nem sokat készültünk az ellenfélre, videót elemeztünk és egy edzéssel próbáltunk felkészülni a Fortuna Liga első helyezettjére. Labdatartásban erősebb volt a Zsolna, de a helyzetkihasználásnál jobbak voltunk.

Az elődöntőben a Poprád vár a csapatra, cél a döntő?

A Poprád a télen megerősödött, nehéz ellenfél lesz, de tovább akarunk jutni. Nem számít, ki áll az utunkban, a cél a döntő. Sikerült a 2. helyezett Zólyombrézót, a 3. Miavát és most már az éllovas Zsolnát is kiejtenünk.

Meglepett a DAC kiesése?

Őszintén szólva, meglepett a DAC kiesése. Várta és örültem volna, ha továbbjutnak. Titokban reménykedtem, hogy játszhatok az új stadionban, de sajnos ilyen a futball.

A bajnokságban az élen álltok, egyértelmű cél a feljutás?

Természetesen, már a bajnokság elején is ez volt a klub célja, remélem beteljesül a csapat és az én álmom is!

Fotó: MFK Skalica

https://www.facebook.com/events/828403835283370