14 csapat küzdött a kisudvarnoki KiFut a Kupán

By
Updated: júl 14, 2020

Ha elkezdődik a nyár, abban biztosak lehetünk, hogy nem maradunk különböző futballtornák nélkül. Az egyik legrégebb óta tartó, s egyben leghírhedtebb, mondhatni a legszínvonalasabb tornára július 11-én került sor. A KiFut a Kupát immáron tizenkettedik alkalommal szervezték meg Kisudvarnokban.

A Kisudvarnoki Futballt Támogatom Kupa névre keresztelt kispályás labdarúgótorna reggeli gyülekezőjén a mindenki által jól ismert Mondok Árpi bácsi köszöntötte a résztvevőket. Az előzőlegesen bejelentett 16 résztvevő csapat közül végül ketten – a tavalyi címvédő Flóra Stav, valamint a Kispályások – nem jelentek meg. Ennek köszönhetően az A-csoportban hat (Respect, Teo Team, OB Kisudvarnok, OB Lédec, Estom, Duntel), a B-csoportban nyolc (Standard FC, Medial Net, Bősi Vidámfiúk, Bögellő, FC Vagabund, Curva Nord & Ultras Felvidék, Maba Team, GLS) alakulat harcolt a trófeákért. A három játéktéren zajló csoportmérkőzéseken és a helyosztó mérkőzéseken egyszer 12 perc játékidőt mértek, a harmadik helyért zajló küzdelem és a döntő 20-20 percesre bővült. Árpi bácsi bemondóként szinte az egész nap folyamán közvetítette, hogy éppen mi zajlik az egyébként három játéktéren zajló párharcokon. Napközben a fiatalok is teret kaptak: a kisudvarnoki és nyékvárkonyi U9, U11, U13 és U15 korosztályban szereplő fiatal tehetségek is megmérettették magukat.

A küzdelmes és gólokban gazdag mérkőzéseknek végül meg is lettek a győztesei: a bronzmérkőzésen tarolt a Duntel egyesülete, a döntőben pedig rajt-cél győzelmet arattak a kupán először induló Standard FC játékosai.

Eredmények:

Mérkőzés a 3. helyért:

Duntel–Maba Team 4:0

Döntő:

Standard FC–Medial Net 2:0

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370