Virtuális futásra hívja a versenyzőket a Bősi Futóklub

By
Updated: august 14, 2020

A vírushelyzet nagyon sok sporteseményt befolyásolt már az év során, viszont a járvány miatt továbbra is korlátozások várhatók. A helyzetet megvizsgálva döntöttek úgy a Bősi Futóklub szervezői, hogy az idei bősi versenyt virtuálisan rendezik meg.

A részletekről Király Mátyás, a klub elnöke nyilatkozott. „Idén is megrendezésre kerül a megszokott Bősi futóverseny, csak kicsit másképp, mint ahogy az eddigiek voltak. A helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a VIRTUÁLIS futást választjuk. Sajnos a COVID-19 sok mindenkinek keresztbe húzta a versenyeit. Természetesen nem adtuk fel, reménykedtünk az utolsó pillanatig, de a csapattal közös megegyezéssel döntöttünk. Szeretnénk mindenkit toborozni, hogy regisztráljanak be a versenyre, amely augusztus 29-én szombaton fog zajlani, ugyanis 200 futót tudunk fogadni. Ebben az évben hatodik alkalommal került volna megrendezésre a versenyünk, amire egy új, egyedi éremmel készültünk. Most ezekkel az egyedi érmekkel szeretnénk a futókat díjazni. A virtuális futás abból áll, hogy mindenki a saját lakterületén Szlovákián és Magyarországon belül futja le a megadott 5 vagy 10 kilométert. Majd ezt a futást rögzíti egy futóóra vagy telefonos applikáció segítségével és beküldi az eredményt a megadott e-mail címre augusztus 30-ig (vasárnap). A regisztrálással és a futással kapcsolatban minden információt megtalálnak a Bősi Futóklub oldalán ITT, vagy szintén a facebookon a Virtuális Bősi futás 6. eseményben. Örülnénk, ha így is minél több futó arcára online is tudnánk mosolyt csalni az arcukra.“ – zárta Király Mátyás.

https://www.facebook.com/events/828403835283370