Több mint 130 résztvevő a nagymegyeri virtuális Mikulásfutáson

By
Updated: december 11, 2020

A koronavírus okozta nehézségek miatt virtuális Mikulásfutást rendezett a Nagymegyeri Futóklub, amely a befolyt összeget jótékonysági célokra ajánlotta fel.

A verseny szervezéséről és a lebonyolításáról a főszervező, Vörös Róbert nyilatkozott.
„Az elmúlt hétvégén hosszú várakozás után sikerült megszerveznünk az 1. jótékonysági futóversenyünket. Az ötletet még a tavalyi évzárón dobtuk fel, majd mindjárt év elején projektírónk talált is egy projektet az Appa szervezetnél, ahol lehetett pályázni 1000 eurónyi összegre, melyet jótékony célra kellett elkölteni. A támogatást szerencsére el is nyertük, akkor az eredeti terv az volt, hogy áprilisban szervezünk egy nagy színvonalú jótékonysági futóversenyt, az összegyűlt pénzt pedig 3 nagymegyeri kisfiúnak szántuk, akiknek nagy szükségük van a segítségre. Chipes időméréssel, érem és serleg díjakkal, frissítővel készültünk, további támogatókat kerestünk. Márciusban az idei év megpecsételődött, így a verseny időpontját halasztanunk kellett. Nyáron rendeződni látszottak a dolgok, ezért kitűztük az új időpontot szeptember közepére. A második hullám a második lehetőségünket is magával sodorta. Úgy tűnt idén ebből már nem lesz se futás, se jótékonykodás. Majd jött a “C” terv. Megszerveztük virtuálisan. Nem indult zökkenőmentesen a szervezés, mivel ugye az utolsó utáni pillanatban indítottuk a regisztrációt. Majd eljött a várva várt hétvége. Mikulás napjára esett az esemény, így kapta a Virtuális Mikulásfutás nevet. Nevezni online lehetett, majd a nevezési díjat, az Appa szervezet számlájára utalva vált érvényessé. Nekünk annyi dolgunk volt, hogy folyamatosan frissítettük a nevezési listát, majd a hétvége után vártuk e-mailben vagy üzenetben a futásról készült képet, adatokat. Aki nevezett, utalt és elküldte a futásról a bizonylatot, hamarosan a postaládájában találja az érmet. Lehetőséget biztosítottunk személyesen átadni az érmet. Mindkét nap reggel 10 és délután 3 óra között kint voltunk a nagymegyeri fürdő előtti sétányon, ahol 75 darab érmet osztottunk ki, főleg gyermekeknek, akiket még kis meglepetéssel is jutalmaztuk. 2 nap alatt összesen 131 db nevezést regisztráltunk, összesen 1162 eurót sikerült gyűjteni. Az összegyűlt pénzt az Appa szervezet a kissrácok kezelésére fordítja majd. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult ahhoz, hogy Zolika, Márk és Kevin arcára mosolyt csaljunk! Ez volt az első, de nem az utolsó jótékonysági akciónk, ebben biztosak vagyunk. Mert együtt minden könnyebb!“ – értékelte a virtuális futást Vörös Róbert, a Nagymegyeri Futóklub elnöke.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370