Interjú: Egyre népszerűbb a darts a Csallóközben

By
Updated: august 16, 2019

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Csallóközben a darts, folyamatosan többen érdeklődnek a sportág iránt. A helyi sportkedvelők létre is hozták a Cornisland Darts Clubot, amely már nem csak a Csallóközben válik ismertté. A sportágról és a klubról az egyik alapítót, Stefankovics Károlyt kérdeztük.

Hogy jött a darts és maga a klub létrehozásának ötlete? Hogy kezdődött ez az egész?

Nem egész két éve az első ötlet úgy jött, hogy kigondoltuk, tegyünk ki egy táblát a St. Patricks bárban. Az ötlet mindenkinek tetszett, majd hétről hétre kezdett növekedni a résztvevők létszáma. Többnyire otthon szoktunk gyakorolni. Amatőr módon azt hittük, hogy elég, ha felteszünk egy darts táblát és minden el van intézve, de azért ez nem ennyire egyszerű. Elsőre összejött 6-8 ember, és ekkora létszámnál már nem könnyű levezényelni egy versenyt. A hely kapacitása nem engedte, ezért utána kellett néznünk egy másik helynek. Végül a Venezia étteremben kötöttünk ki, a külön termükben felszerelkeztünk és lassan kezdtek potyogni az érdeklődők. Jelenleg 16-22 stabil ember jár csütörtökönként gyakorolni. Voltunk már harmincan is, de munka és egyéb elfoglaltságok miatt nem mindenki tud minden héten eljárni. Végül már odáig jutottunk, hogy az interneten körbenéztünk, hol mindenhol vannak a környéken klubok. Megtudtuk, hogy Vágsellyén, Érsekújvárban, Győrben is rendeznek amatőr versenyeket.

Van esetleg a dunaszerdahelyi járásban is másik klub?

A járásban nem tudok másik klubról. Nemrég csatlakozott hozzánk Légről egy srác, elmondta, hogy náluk is voltak hasonló próbálkozások, csináltak kisebb, 6-8 személyes tornákat. De olyanról nem tudok, hogy valahol rendszeresen gyakorolni, vagy versenyekre járnának össze. Legközelebb Vágsellyén van ilyen, de az ottani klub még frissebb, mint a miénk, nagyjából 3-4 hónapja alakították ki a saját helyüket. Ahol stabilan működik a darts, az Érsekújvár, de Győrben is nagyon fejlett a sportág. Van amatőr ligájuk, és már a profi nemzeti bajnokságban is játszanak. Működik még a szenci Éberharton, de közelebbi klubról nincs tudomásunk.

Mondhatjuk, hogy hozzád állt legközelebb a darts?

Igen, de ez több szálon mozgott. Én voltam az, aki kitette a darts táblát a St. Patricksban, azt viszont nem tudtam, hogy a járásban kik űzik ezt a sportot. Mint utólag kiderült, voltak játékosok, akik sokkal régebb óta fogtak nyilat, mint én, csak ők otthon dobáltak. Én két évvel ezelőtt kezdtem, akkor nyúltak először darts nyílhoz és nagyjából 5 éve figyelem a televízióban az eseményeket. Szóval vannak, akik régebben kezdték a dobálást, de nem volt hasonló klub, nem akart beindulni a gépezet. Először csak néhányan álltunk össze egy kis versenyre, majd jött az első hivatalosan is meghirdetett Patrick kupa, ahol 16-an versenyeztünk. Más egy garázsban dobálni, és teljesen más ellenféllel szemben.

Részletezd, kérlek a darts szabályait.

Kezdjük az alapoktól. A versenyző 3 nyíllal dob egy táblára, 2,37 méter távolságból. A tábla közepén található piros pont a „piros bull“, ez a pont 1,73 méter magasságban kell lennie a talajtól. Ezek alapvető dolgok a dartsnál. Utána vannak a különböző játék fajták, például ha 501, 301, vagy 170 pontról kell győzni, vagyis elérni a nullára. A dartsban három fő összetevő van. Amit mindenki lát, hogy az emberek dobálnak, ezt bárki meg tudja csinálni. Ismerni kell a mezők értékét, de ami még fontosabb, az a matematika, hogy tudjon a versenyző fejben számolni. Továbbá nagyon fontos még a pszichika. Ezért mondtam, hogy más az, ha valaki csak otthon dobálgat, de ha oda kell állni, bíró mellett dobálni és egy bizonyos pontszámról nullára érni, az jóval nehezebb. Tapasztalatból tudom, hogy a remegő kéz mire képes, még a mai napig nálam is elő jön. Ez a három tényező a fontos: a dobás, a matematika és a pszichika. Arra nincsenek erőírások, hogy a játékos milyen technikával dobjon, ezt mindenki saját maga tapasztalja vagy alakítja ki. Természetesen vannak olyan szabályok, hogy hány grammos nyíllal lehet dobni. Amit még kihagytam, hogy a dartsnak két fajtája van: a Steel és a Soft. A Soft dartsot szoktuk látni a kocsmákban, amikor műanyag nyilakkal játszanak, és nem kell számolni. A Steel dartsot űzzük mi, rendes táblával és fém hegyű nyilakkal.

Akkor a dartsnál egy bizonyos pontszámról kell nullára érni?

Ha a versenyek nagy részét vesszük, akkor 501-ről kell indulni lefelé. Addig kell visszafelé menni a dobott értékekkel, amíg játékos el nem éri a nullát. Viszont a nulla elérése sem egyszerű. A 9 nyíllal való kiszállás az abszolút tökéletes játék.

Hogy lehet fejlődni, készülni, hogy valaki minél jobb legyen?

A legelső dolog, amikor valaki fejlődni akar, ha folyton dobál, dobál és dobál. Több ezer óra kell még amatőr szinten is. Ha valaki életében először vesz a kezébe nyilat, ott még nincs értelme matekozni, először azt kell gyakorolni, hogy eltalálja a táblát. Utána jöhetnek a különböző mezők eltalálása. Még a világbajnokok sem lesznek magabiztosak, ők is tévednek. Utána érdemes megmérettetni magunkat valakivel. Ha pedig többen kezdenek el együtt dartsozni, akkor fantasztikus tud lenni, ahogy egymást húzzák előre. De ez bármilyen sportban így van. Érdemes megtanulni a szabályokat is, mert a szabályzat több oldal, főleg ha valaki versenyre készül. Nehéz meghúzni a határt, az amatőrt és a profi darts között. A fociban könnyű, van az első és a második liga, ami profi, majd jönnek az amatőrök. A dartsban nem egyszerű. Szlovákián belül is még csak most mozgolódnak a különböző szövetségek. Már van szlovák ranglista, amelyre fel lehet kerülni, de nagyon bonyolult rendszeren kell átmenni. Vannak különböző helyi bajnokságok a járásokban.

Rendeznek ligákat is?

– Vannak, igen. Érsekújvárban például van Nyugat régió bajnokság, vagy különböző masters bajnokságok. Viszont nagyon bonyolult a rendszer. Nagyon előre tart Nyitra, vagy keleten a kassaiak. Nyitrán van első és második liga is.

Akkor itt a ligákat ne úgy képzeljük el, mint a futballban?

Nem, itt ebben a rendszerben még nincs akkora rend csinálva. Rólunk, dunaszerdahelyiekről addig nem is tudtak, amíg el nem mentünk Győrbe, az amatőr ligába. Ott ismerkedtünk össze itteni versenyzőkkel. Utána ők is eljöttek hozzánk, mi pedig hozzájuk. A köztudatban nem volt az, hogy Dunaszerdahelyen például 20 ember dartsozik. Ezért is említettem, hogy itt még nincs olyan rendszer, amelyben a ligák szét lennének osztva. Találhatók helyi, lokális ligák, ha pedig felvesszük a kapcsolatot a szövetséggel, Dunaszerdahely is bekerül a lokális bajnokságok közé. Szlovákiában például az év elején, Somorján volt a Slovak Darts Open, amely a BDO (British Darts Organisation) rendszerébe tartozik. Erre a versenyre az itteni játékos is elmehetett, ha befizette az rajtpénzt, játszhatott selejtezőt, de aki itt elindult, az már Magyarországon, amatőr versenyeken nem indulhatott. Ebben még messze járunk a brit szigetektől. Ott jóval elterjedtebb, nagyobb hagyománya van a sportágnak.

Mire szolgál a dartsban a bíró?

Amatőr versenyen nem kell fejben számolni, lehet az eredményt írni, vagy applikációban vezetni. A bíró azért van ott, hogy számolja a pontokat. Ha a játékosok között nézeteltérés akad, a bíró számolja össze a pontokat és döntést hoz. Ez nem jelenti azt, hogy mindenben igaza van. Amíg a játékos nem veszi a ki a nyilakat a táblából, bizonyíthatja igazát. Ha viszont már kivette a táblából, akkor nehéz egyezségre jutni. Természetesen a bíró figyeli a dobást, vagy a viselkedést.

Hogy jött a Cornisland Darts Club elnevezés?

Ez nem konkrétan az én ötletem volt, hanem az egyik klubtársunké, Szigeti Gergelyé. Nagyon frappánsan jött ki a név, CDC – Cornisland Darts Club, mint csallóközi darts klub. Nem volna rossz a dunaszerdahelyi darts klub elnevezés sem, de nem az összes tagunk dunaszerdahelyi. Van köztünk nyékvárkonyi, csallóközkürti, tehát többen a Csallóközből. Ez volt az egyik oka, a nevünknek.

Mi a terv és a cél a következő évekre?

Ahonnét indultunk, és amit egy év alatt elértünk, az elképesztő eredmény. Ez igaz a játékos állományra és a minőségre is. Az elsődleges cél volt, hogy többen legyünk, a másik cél a fejlődés volt. Egy táblán kezdtünk, ma már 7-8 táblánk van és akár egy 64 fős versenyt is le tudunk bonyolítani. Nagy előnyünk, hogy a Venezia Franto étterem, ahol szerepelünk, nagy helyet biztosít számunkra. A klubok sokszor olyan helyen működnek, ahol a táblák több helységben vannak szét rakva, míg mi rendelkezünk egy nagy helyiséggel. Természetesen ezek az előnyök nagy előre lépések számunkra. A St. Patrick pubban is működhettünk volna, de sajnos helyszűke miatt nem kivitelezhető. Remélem a St. Patrickba is vissza térünk 1 torna alkalmával, ugyan is nagyon jó hangulata van a Darts-ra. Következő célunk, hogy összeismerkedjünk másokkal. Már most is voltak páran más klubokból. Győrbe például amatőr ligára járunk, de megmérettessük magunkat Megyercsen, Vágsellyén is. Szeretnénk az iskolákban is népszerűsíteni a dartsot, ami egy remek ötlet A mai fiatalok nem tudnak számolni. Ha valaki belemélyül, akkor a számok miatt sokszor a darts juthat eszünkbe. Magyarországon oktatják is a darts matematikáját.

https://www.facebook.com/events/828403835283370