Hosszú Katinka világbajnok 400 méter vegyesen!

By
Updated: júl 28, 2019

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a kvangdzsui úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A háromszoros olimpiai bajnok, a szám világcsúcstartója 4:30.39 peres, a világ idei legjobb idejével diadalmaskodott, a döntő másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 4:39.15-tel a hetedik lett.
A 30 éves Hosszú az előfutamból a legjobb idővel került a fináléba – közel két másodperccel jobb teljesítménnyel, mint a második japán Ohasi Jui -, míg a vele egyidős Jakabos nyolcadikként várta a döntőt.
A rajt után Hosszú pillangón és háton nagy csatában volt Ohasi Juival, kettejük között csupán kilenc század volt a különbség a táv felénél a magyar javára. Mellen Hosszú bő egy testhossz előnyt harcolt ki, amit a gyorson még tovább növelt, így magabiztosan győzött.
Jakabos a döntő után elmondta: elsősorban annak örül nagyon, hogy hat év után újra döntőbe jutott négyszáz vegyesen.


„Úgy éreztem, tudtam figyelni magamra és élvezni a helyzetet, pedig általában nem szoktam. Az hittem, hogy picit jobb lesz az idő, de azért nincs bennem hiányérzet. Mentálisan nem tett jót, hogy az első napon pont a kétszáz vegyesen kiestem, de sikerült belőle kikászálódnom, mert a váltóban egyéni csúcsot úsztam“ – nyilatkozta Jakabos.
Hosszú pályafutása során ötödször, sorozatban negyedszer nyerte meg ezt a számot, ezzel duplán is történelmi sikert aratott: ő lett az első női úszó, aki egy számban ötször diadalmaskodott, a sportágban pedig elsőként sorozatban négyszer nem talált legyőzőre 200 és 400 méter vegyesen sem.
Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.

Eredmények:
női 400 m vegyes, világbajnok:
——————————
HOSSZÚ KATINKA 4:30.39 perc
2. Je Si-ven (Kína) 4:32.07
3. Ohasi Jui (Japán) 4:32.22
…5. JAKABOS ZSUZSANNA 4:39.15

https://www.facebook.com/events/828403835283370