Győzött és megvédte bajnoki címét Buchinger Iván

By
Updated: jún 18, 2017

Továbbra is az M-1 Global pehelysúlyú bajnoka az MMA harcos Buchinger Iván, aki a kínai Harbinban megvívott címvédő mérkőzésén is győzni tudott. Az összecsapás negyedik menetében fojtással győzött az orosz Timur Nagabin felett és megvédte címét.

„Most sikerült nagyon jól felkészülni a mérkőzésemre. Ismét, vagyis továbbra is az MMA Spirit csapatánál készülök, egy kis megszakítással sok időt töltöttem kint Frankfurtban erre a meccsre készülvén. Az előző meccsemen kikaptam, így most a csapat és én is mindent meg akartunk tenni a győzelemért. Az ellenfelem Timur Nagabin volt, akinek szép mérlege van. Egy kicsit tartottam az ütéseitől, de alapvetően semmi olyanra nem számítottam tőle, amit ne tudtam volna kezelni, bíztam a jó felkészülésemben.

A meccsen az jött, amit terveztünk, a földön folyt nagyrészt a küzdelem. Ground game is my game, ahogy mondani szoktam, nem zavart, ha Timur vitt földre is, ott otthon érzem magam. Ugyan erős volt, de nem éreztem egy percig sem veszélyben magam. Az volt a tervem, hogy most felpörgök mindjárt az első menetben már, bemegyek földrevitelre, ami sikerült is. A másodikban ő kezdeményezett inkább, kontrollálni is tudott, a harmadik menettől éreztem azt, hogy ki tudok bontakozni. Többször próbáltam fojtásba húzni Timurt, de nem sikerültek ezek a kísérletek, jól védekezett, erős nyaka volt. Végül azonban hátsó fojtással el tudtam kapni. Nem is vettem észre, hogy elájult Timur, azt hittem kopogott.

Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, ahogy a csapatom is, szükségünk volt erre. Egy jó ellenfél ellen, egy patinás csapat képviselője ellen sikerült nyerni. Várjuk, hogy mi lesz a következő lehetőség a szervezetnél, de nem hiszem, hogy most egyhamar ajánlanának egy mérkőzést. Kínában volt a rendezvény, ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy nagyon szép város Harbin, emellett komoly média támogatást kapott a gála. Az utcák tele voltak hirdetőtáblákkal, zászlókkal, melyeken én is szerepeltem. Köszönöm mindenkinek a támogatást és hogy gondoltatok rám!“ – nyilatkozta Buchinger Iván a totaldamage.hu honlapján.

https://www.facebook.com/events/828403835283370