Futófesztivált rendezett a Bősi Futóklub

By
Updated: august 26, 2021

A hagyományokhoz híven idén sem maradt el a bősi futás, amely idén már új néven, Futófesztiválként zajlott. Az elmúlt hétvégén lezajló eseményt Király Mátyás, a Bősi Futóklub elnöke részletezte. 

„Idén rendhagyó módon szerveztük meg a 7. Bősi Futást, ami új stílusban és új névvel volt meghirdetve. A mi kis „Futófesztiválunk” elgondolása azon alapult, hogy reggel 7 óra és este 7 óra között bármikor lehetett jönni, benevezni és minden résztvevő annyit futhatott, amennyit akart, tudott illetve szeretett volna.
Az esemény helyszíne a bősi Amadé park volt. Itt került felállításra a versenyközpont és a futás útvonala is a parkban haladt egy 2 kilométeres körön. Ezt a kört lehetett tetszőleges számban megismételni és mivel a természet lágy ölén zajlott a futás, sokkal békésebb hangulatot kölcsönzött a táj is. A fák hűvös árnyékot nyújtottak mind a versenyközpont területén, mind futás közben, s ez sokkal kellemesebbé tette az egész eseményt.
Délelőtt 10 órai kezdettel elindítottuk a gyermekfutamokat. Először a legkisebbeket, vagyis az ovisokat futtattuk meg, hogy a célban éremmel és csomaggal jutalmazzuk őket. Miután minden kis futó sikeresen beért, átadták a terepet az eggyel nagyobbaknak, vagyis az alsó tagozatosoknak. Ők már kicsit hosszabb távon indultak, de ez sem jelentett akadályt egyiküknek sem. A felső tagozatosoktól már nem állt távol a futás, ők már nagyobb versengés közepette érték el a célt. A gyermekfutamok mindhárom kategóriájában az első 3 fiút és az első 3 lányt serleggel jutalmaztuk. A gyermekfutamokon összesen: 30 ovis, 24 alsó tagozatos és 12 felső tagozatos gyermek vett részt.
Köszönjük szüleiknek, hogy elhozták őket és természetesen köszönjük nekik is, hogy hajlandók voltak sportcipőt ragadni és megismerkedni a futással. A gyerekek szórakoztatására is gondoltunk, amit egyrészt az ugrálóvár, másrészt a Fekete Holló biztosított. Ő egyébként nem csak a gyerekek részére volt érdekesség, mivel a felnőttek is előszeretettel készítettek közös fotókat vele.
A következő felvonás a 11 órakor megrendezésre kerülő Villámkör volt. Ez egy kis verseny volt, aminek a lényege, hogy 1 kört, vagyis 2 kilométert kellett a lehető leggyorsabban futva teljesíteni.


A kürt elhangzása után egy közös rajt keretében indult neki minden versenyezni vágyó ennek a rövid és gyors futamnak, amin kevesebb, mint 8 és fél perc alatt eldőlt, hogy ki köztük a legfürgébb férfi futó és ki a legfürgébb női futó.
Nem kellett soká várni, hogy mindenki körbe érjen és máris megejtettük az eredményhirdetést, ahol a férfiak és nők közül a leggyorsabbat kupával díjaztuk.
A reggeli és délelőtti időszakban elég sűrűn érkeztek a sporttársaink. Kicsik, nagyok mind ezt az időpontot tartották a legalkalmasabbnak a futáshoz. Egészen délig úgy tűnt, hogy fokozatosan egyre több és több ember jelenik meg a helyszínen. A délutáni időszakban már kevesebb futó jött, amire egyébként számítottunk is, de így mindenkinek biztosítottunk, olyan időpontot, amikor el tudott jönni. Mindezek mellett mi egy 12 órás váltófutást is kiviteleztünk. Reggeltől estig mindig volt a klubból legalább 1 futó, aki vitte előre a csapatot és a stafétabotot.
A csapatépítéshez egy közösen megszervezett, levezényelt eseménynél és egy közös váltófutásnál jobbat nem is kívánhattunk volna. Kifejezetten sikeresen teljesítettük a váltófutásunkat, mivel az előzetesen kitűzött 100 kilométer helyett 120 kilométerrel végeztünk 19 óra előtt pár perccel. Büszke vagyok az egész csapatra, amiért ilyen jól helyt álltunk, pedig „két fronton küzdöttünk”. Egyfelől a szervezéssel és az ezzel kapcsolatos ügyeket intézve, másrészt a váltófutás megvalósításával és 12 órán keresztüli folyamatos fenntartásával.
Néhány különdíjjal is készültünk, amiket meglepetés szerűen osztottunk ki. Különdíjat kapott: Az 50. előnevező, az 50. helyszíni nevező, a legfiatalabb futó és a legidősebb futó. Ezeken kívül még voltak egyéb különdíjaink is.
Mivel senki sem tudhatta, hogy különdíjban fog részesülni, ezért a célba érkezést követően mindegyikük nagyon meglepődött, hogy éppen ő lett a díjazott.
A klubon belül, pedig a Legértékesebb csapattag különdíját adtuk át, ami az aznapi teljesítmény alapján volt meghatározva kihez kerül. Nem utolsósorban megemlítenék egy kimagasló teljesítményt.
Bögi Sándor, aki már elmúlt 65 éves, több, mint 11 órán keresztül futott, mindeközben csak rövid frissítési szüneteket tartva. Ő volt az első nevezőnk és egyben ő volt utolsó befutónk is, eme hihetetlen, legtöbbünk számára elképzelhetetlen idő alatt 86 kilométert futott.
A kitartása példaképet állít mindannyiunk elé. Az egész nap folyamán sokan rácsodálkoztak, ahogyan mi is, hogyan lehet valakiben ekkora akaraterő. Messzemenően ő volt az, aki a legtöbb időt töltötte a pályán, ezért őt különdíjjal jutalmaztuk.
Köszönjük, hogy megtisztelt minket a jelenlétével. Összesen a felnőtt távon 173 futó és gyalogló vett részt és összesen több, mint 1200 kilométert futottak. Ebből szeretném kiemelni az Active Spirit Karate Clubot, akik Csiba Roli vezetésével összesen 25-en jöttök el és futottak nálunk. Gyerekekről lévén szó 2, 4 illetve 6 kilométert gyűjtöttek be.“ – zárta értékelőjét Király Mátyás.

 

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370