Bősi világbajnoki címek az Ashihara Karate Világbajnokságról

By
Updated: november 6, 2018

A bősi Kyokushin Karate Oyama Dojo újabb sikeres hétvégét tudhat maga mögött, karatékái két nemzetközi versenyen mérettették meg magukat.

Az első megmérettetés során november 3-án Győrben az Ashihara Karate Világbajnokság várta a csapatot. A tornán 14 ország több mint 200 karatékája képviseltette magát. A bősi klub három válogatott versenyzője indult kumite versenyszámban, közülük ketten világbajnokként tértek haza.

A csapat legfiatalabb tagja és egyben negyedik válogatott versenyzője, Jančovič Linda (7 éves), ezen a tornán nem vehetett részt, mert nem volt korkategóriája. Testvére, Jančovič Laura (11 éves, gyerek -35 kg) viszont képviselte a klubot és az első körben litván ellenfele felett győzedelmeskedett, hosszabbítás után fejrúgással nyerte a mérkőzést. A döntőben egy magyar ashiharás karatéka várt rá, a mérkőzést test KO-val nyerte, és megszerezte a klub első aranyérmét ezen a világbajnokságon.

A második aranyérem és vele együtt a világbajnoki cím Márik Erikhez (15 éves) vándorolt, aki az ifjúsági fiúk -55 kg kategóriájában indult. A döntőben két fejrúgással győzedelmeskedett ukrán ellenfele felett.

Harmadikként Kósa Tamás (16 éves, ifjúsági fiúk -65 kg) lépett tatamira, és az első körben egy szintén ashiharás ukrán ellenféllel kellett megküzdenie. Két fejrúgással nyerte a mérkőzést, és bejutott a döntőbe, ahol egy magyar karatékával mérkőzött. A bírók két nagyon vitatható pontot is az ellenfélnek ítéltek, így ő szerezte meg az aranyérmet, s Tamásnak ezen a tornán az ezüstérem jutott.

Említésre méltó az a tény, hogy bár a bősi klubban kyokushin karate edzések folynak, a karatékák egy hasonló, de szabályrendszerében mégis más karate stílusban (ashihara karate) is győzedelmeskedni tudtak Győrben.

A hétvége második megmérettetése november 4-én a Dunaszerdahelyen megrendezett Kovács Kata Zsófia Emlékverseny volt, ahol 4 ország 300 karatékája lépett tatamira.

A bősi klub 5 kezdő versenyzőt indított ezen a nemzetközi versenyen.  Czakó Liliana (7 éves) aranyérmet szerzett, a többiek (Kósa Lujza, Janočko Emília, Antal Anna és Németh Carolina Sofia) bronzéremmel térhettek haza. Lilianán kívül mindenkinek ez volt az első versenye az adott versenyszámban.

https://www.facebook.com/events/828403835283370