Hosszabb kihagyás vár Kalmár Zsoltra
Hosszabb kihagyás vár Kalmár Zsoltra, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár...
2022. szeptember 10-én szombaton került megrendezésre Szolnokon az I. Furkó Kálmán Emlékverseny nevet viselő Karate Európa-bajnokság.
Az eseményen több mint 350 versenyző képviseltette magát 14 országból. Szlovákiát a bősi Oyama Dojo három versenyzője képviselte ezen a rangos eseményen.
Petrik Dorka (gyerek I. mínusz 45 kg) sajnos bírói döntéssel kiesett a selejtezőkben, így érem nélkül zárta a versenyt. Jančovič Linda (gyerek I. mínusz 40 kg) az első mérkőzését fejrúgásokkal nyerte, viszont sérülés miatt nem tudta folytatni a versenyt.
Jančovič Laura az ifjúsági lányok mínusz 60 kg-os kategóriájában lépett tatamira, összesen öt küzdelme volt. Az első körben egy magyar lányt győzött le bírói döntéssel, majd egy ukrán lány ellen tudott pontot szerezni és győzni. A harmadik ellenfele egy horvát lány volt, akit ipponnal vert. Az elődöntőben egy lettországi lány felett győzedelmeskedett, így bejutott a döntőbe. A fináléban szintén egy lett karatékával került össze. Egyiküknek sem sikerült pontot szereznie, a bírók a lett lányt hozták ki győztesen, Laura így ezüstéremmel zárta a versenyt.
Mestere, Sensei Darnay Barnabás pozitívan értékelte a szereplését, hozzátette, hogy míg a lett lány 2 győztes meccs után jutott a döntőbe, Laurának 4 mérkőzést kellett teljesítenie és megnyernie a döntőbe jutáshoz.
A bősi klub egy megérdemelt ezüstéremmel zárta ezt az Európa-bajnokságot.
Fotó: Fekete Annamária
Hosszabb kihagyás vár Kalmár Zsoltra, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Fehérvár...
Fantasztikus őszi idényt produkált a KFC Komárom csapata, amely hétpontos előnnyel telel...
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja,...
Egy gólos győzelmet aratott a DAC a Zólyombrézó felett, Michalík a 88....
A hétközi kupafordulók után tovább folynak a Fortuna Liga küzdelmei. Nézzük, mit...
1:1-es döntetlennel végződött a DAC – Rózsahegy mérkőzés, Horváth Béla góljára Miloš...
Visszatér a versenyzéshez Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, akinek fő célja,...
Az Active Spirit KC – Free Fighter SE őszi versenysorozatának utolsó állomása...
November utolsó hétvégéje is versennyel telt a bősi Kyokushin karate Oyama dojo...
November első hétvégéjén negyedik alkalommal indult útnak a Seishin Karate Klub különítménye Siklósra a Damashi Kupa...
Egy különleges eseményre invitálja a futni vágyókat a Nagymegyeri Futóklub, amely ezúttal...
A szlovákiai magyar sportportál
info@sportolunk.sk