A Harcos útja kerékpáros túrával emlékeztek meg Kovács Kata Zsófiáról

By
Updated: júl 11, 2021

Idén július 10-én immár IV. alkalommal került megrendezésre a „Harcos útja” elnevezésű kerékpáros emléktúra. Az emléktúra az 5 évvel ezelőtt tragikusan elhunyt 16 éves fiatal lány, az ekecsi Kovács Kata Zsófia emlékének megőrzésére indult el. Zsófi sportoló volt, 8 éves korától a Seishin karate klub aktív tagja. Sok hazai és nemzetközi dobogós helyet szerzett. 2015-ben a lengyelországi Európa bajnokságon ezüstérmes lett.

Az emléktúrát Zsófi édesanyja kezdeményezte, azzal az elképzeléssel, hogy mozgásra, sportolásra ösztönözze Ekecs és környéke lakosait. Az útvonal pedig Ekecs-Gúta-Martos volt, ami összesen 46 kilométer. Az emléktúrán évről –évre többen vesznek részt. Nem csak a falubeliek, de a Csallóköz több településéről is: Úszortól, Dunaszerdahelyen és Galántán keresztül egészen Komáromig vettek részt a kerékpározás szerelmesei. Voltak köztük profi bringázók, akik évente több ezer kilométert tudhatnak maguknak, de egészen kezdők illetve hobbi szinten biciklizők is. A korosztály is nagyon vegyes volt, a legfiatalabb 8 évestől egészen a már nyugdíjban lévőkig mindenki jól bírta a túrát.

A résztvevők szombat délelőtt 9:45 órától gyülekeztek az ekecsi kultúrház udvarán, majd 10 órakor egy közös fotó elkészítése után, 36-an indultak útnak. A másik csapat Keszegfalváról indult szintén 10:00 órakor. Mivel az időjárás nagyon kedvezett, kellemes tempóban lehetett tekerni, Gútára már délelőtt 11 órakor megérkezett mindkét csapat. Itt a helyi alpolgármester, Koczkás Beáta fogadta a kerékpárosokat és frissítővel kínálta őket Dr. Viola Miklós jóvoltából, amit nagy örömmel fogadtak el. Majd együtt tovább indult a csapat, így Martosra már több, mint 50-en érkeztek be.

A kerékpárosok útja a Csallóköz meseszép tájain vezetett keresztül. Egymást váltották az érett gabonatáblák, mosolygós napraforgó és zöldellő kukoricaföldek. Gyakran tekertek különbféle kanálisok mentén és több helyen találkoztak az éppen aratást végző gazdákkal is.

Zsófi édesanyja és párja Miklós a klub edzőivel

Martosra a Feszty-parkba koradélután 13:30 órakor érkezett meg a biciklis csapat. Itt már a szervezők kész ebéddel, frissítővel, gyümölcsökkel és egyéb finomságokkal várták őket. A frissítőket és az ebédhez valókat Ekecs község polgármesterének, Polák Lászlónak köszönhették. Markovics János a Seishin Karate Klub vezetője főzte meg a gulyást, aki már kora reggel útra kelt, hogy időben megérkezzenek és meleg étellel várják a csapatot. A gulyásnak nagy sikere lett.

Markovics János (Zsófi edzője) az emléktúra megszervezésében sokat segített, akinek köszönhetően minden résztvevő emlékérmet is kapott. A biciklitúrát a Seishin karate klub 15 tagja Hupian Kristína vezetésével csinálta végig, ezzel is tisztelegve Zsófi emléke előtt.

Néhány perces rövid megemlékezés és gyertyagyújtás után a Feszty-parkban, mindenki kipihente az út fáradalmait. A délután jó hangulatban, kellemes beszélgetésekkel telt, majd lassan mindenki útnak indult. Sokan voltak, akik a visszautat is kerékpárral tették meg. De aki ezt már nem tudta vállalni, nekik a szervezők biztosítottak fuvart Ekecsig.

A résztvevők visszajelzései alapján, mindenki elégedetten távozott, azzal az ígérettel, hogy jövőre is találkozni szeretnének ezen az emléktúrán A szervezők pedig bíznak abban, hogy most már sikerült egy hagyományt teremteni és még sok éven keresztül lesz kinek megszervezni a túrát.
-km-

 

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370