126 kilométert futott Tiszafüreden a nagymegyeri Vörös Róbert

By
Updated: júl 10, 2020

Ismét rótta a kilométereket a nagymegyeri Vörös Róbert, aki ezúttal Tiszafüreden, az Ultra Tisza Tó elnevezésű versenyen állt rajthoz, hogy végül 126 kilométert teljesítsen. A nagymegyeri futónagykövet részletes beszámolót adott a komoly erőpróbáról. 

„Életem eddigi legnagyobb, legkeményebb futóversenye volt múlt szombaton. Tiszafüreden az Ultra Tisza Tó 126 km-es távján indultam természetesen egyéniben. Rajtam kívül 141 ember gondolta, képes legyőzni a hatalmas távot, de csak 112-en értek célba, oda-majd vissza megkerülve a Tisza tavat. Reggel 6-tól 13 óra 24 perc 3 másodpercre volt szükségem a teljesítéshez, amivel a 22. helyen értem célba. A versenyen rengeteg kihívással néztem szembe, elsőként a monoton futás felső foka volt, ami számomra nagyon nehéz volt. Szinte végig töltésen haladt a verseny, hosszú véget nem érő egyenesekkel. A másik legnehezebb a délutáni hirtelen jött forróság, amitől az aszfalt is szinte lángolt, kiszívta minden energiám. Az órám szerint elégettem 8850 kalóriát, megittam nagyjából 10-12 liter vizet, 2 liter Isotonikus italt, 1 liter kólát, 8 darab gélt, pár szelet banánt, a végén néhány szem szőlőcukrot is magamba nyomtam, de megettem 1 tányér krumplis és 1 tányér paradicsomos tésztát, természetesen sétálva, majd közel 13 és fél óra után leamortizálva mégis büszkén vettem kezembe a nevemmel ellátott célszalagot és futottam be a célkapun életem leghosszabb futásán.“ – értékelte a versenyt Vörös Róbert, aki részletesen is beszámolt a futásáról.

„Kalandos utazásunk péntek reggel kezdődött, becsomagoltunk, elindultunk Nagymegyerről Poroszlóra. Szüleim és párom is elkísértek a nagy útra. Délután Tiszafüreden átvettük a rajtcsomagot, leadtuk az egyéni frissítő csomagokat, majd ismét egy hatalmas vihar jött, egész estig tartó esővel. Vacsoráztunk, szénhidrát feltöltés céljából pizzát ettem, majd időben lefeküdtem, izgatottam várva a reggel 4 órát. Szombat reggel, fél 5-kor reggeli, majd a szokásos készülődés után mindent leellenőrizve indultunk a rajthoz. A rajt reggel 6:00-kor volt. Enyhén felhős, szeles idő volt, ami egy futó legnagyobb öröme egy ekkora versenyen. Egészen jó tempóban haladtam az első néhány frissítő ponton meg sem álltam, volt nálam minden, ami kellett. Még soha azelőtt nem használtam egyéni frissítést, így ez volt mondhatni a tanuló versenyem. 22 km-nél volt az első csomagom, amit persze elfelejtettem, így kicsit változtatnom kellett a stratégián. A többi pontra már figyeltem, így kb. 20-25 kilométerként volt saját frissítésem: Iso, gél, sótabletta.  Haladtam tovább, egészen a fordítóig, ami 63 km-nél volt. Valószínű, hogy ott rontottam el egy kicsit, ugyanis kicsit lassítanom kellett volna, hiszen dél volt mikor fordultunk és tudtam, hogy jönni fog a meleg. Ám nem ezt tettem, tartottam a tempót, vitt a hév, ami 72 km-nél eléggé maga alá gyűrt. Ott volt a verseny alatt a legnagyobb holtpontom. Nyomtam magamba a frissítést, ami szerencsére rövid időn belül átsegített a nehéz kilométereken. Na de eljött a délután 3 óra, ekkor jött a fekete leves! A felhők eltűntek, a szél is megállt és a hirtelen jött 36 fok, szikrázó napsütésben, teljesen lenullázta a futók nagy részét, köztük persze engem is. Frissítőpontok 3-7 km-ként voltak így tudtam magam hűteni a vízzel, amit magamhoz vettem minden ponton. Ami szintén újdonság volt számomra, hogy először futottam sapkában, így állomásonként néhány szem jeget dugtam a sapkám alá, ami folyamatosan olvadt a fejemre, biztosítva az állandó hűtést. A legeslegnehezebb az utolsó 42 km volt, ott már a kocogást séta, a sétát kocogás váltotta fel. Nagy segítség volt, hogy az utolsó 15 km-en csatlakozott hozzám csapattársam Sanyi, aki végig biztatott és leste minden lépésem, nyugtatott, hogy már csak pár kilométer. Ekkor már semmi más nem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy a szüleim, a párom, a barátaim és az a bizonyos szalag vár a célban, amit életemben először a magasba emelve futhatok át a célkapun! Az utolsó frissítő ponton már tudtam, hogy megcsinálom, csak azt az utolsó 3 km-t kell lekocogni. A célba érve hatalmas öröm, büszkeség boldogság, megnyugvás és kimerültség egyszerre látszott az arcomon! Megcsináltam!“ – zárta a nagymegyeri futónagykövet.