Rossi: A csapat visszatért a gyökereihez, újra a régi a csapatszellem!
Kétgólos győzelmet aratott Bosznia-Hercegovinában a magyar válogatott, amely már 5 pontot szerzett...
Gyors gólokkal szerzett vezetést és három pontot a DAC a Zólyombrézó ellen a Niké Liga 4. fordulójában. A sárga-kékek ezzel már a táblázat harmadik helyére kerültek.
Villámrajtot vett a DAC a Zólyombrézó ellen, már a mérkőzés 2. percében megszerezte a vezetést. Mendez ment el a bal oldalon, beadását Kone könnyű szerrel az ötösről a hálóba küldte – 1:0. A 6. percben ismét Kone került helyzetbe, de Rehák ezúttal résen volt. A sárga-kékek nagyon kedvvel játszottak, nem hagyták kibontakozni ellenfelüket, így a 8. percben már kétgólos volt az előny. Ezúttal Andzouana adott be jobbról, Trusa pedig a kapust is megelőzve a hálóba pöckölte a labdát – 2:0. A DAC tovább hengerelt és a 16. percben már három góllal vezetett. Herc remek labdával ugratta ki Trusát, aki egyedül törhetett kapura, lövés helyett viszont Kone elé passzolt, aki az üres kapuba küldte a labdát – 3:0. A DAC nem csak góllövésben jeleskedett, de mezőnyben is teljesen ellenfele fölé nőtt, ráadásul közönségszórakoztató futballt mutatott be. A vendégek első helyzete a 38. percben érkezett, amikor Mielke beadását Kabongo először levette, majd kapura küldte, de Popović a helyén volt. A félidő végére feltámadt a Zólyombrézó, amely szépíteni is tudott. A hosszabbításban Bartoš küldött egy hosszú labdát a védelem mögé, az érkező Sanusi pedig közelről nem hibázott – 1:1.
A mérkőzés előtt kóstoló és egyben szavazás is indult, hogy melyik fajta sört szeretnék a szurkolók a MOL Arénába. A szünetben kihirdették, hogy a következő idénytől a cseh Gambrinus sört fogják árusítani a DAC mérkőzésein.
A második félidő kevesebb helyzetet hozott. A 49. percben Vitális végzett elszabadrúgást 25 méterről, de a labda Rehák kapus kezében landolt. A 70. percben Kováčik lapos beadására Bajo érkezett, aki balról a felső lécet találta el. A 83. percben Sansui kiuhgratta Oseit, akinek beadását Kacharaba becsúszva mentette. A játékvezető először kézjáték miatt büntetőt ítélt, de a videobíró segítsége után visszavonta, ugyanis Kacharaba fejét találta el a labda.
A lefújásig már több gól nem esett, újabb fontos három pontot szerzett a DAC, és már a tabella harmadik helyére került.
Niké Liga, rájátszás 4. forduló:
FC DAC Dunaszerdahely – FK Železiarne Zólyombrézó 3:1 (3:1)
Gólszerzők: Kone (2., 16.), Trusa (8.) ill. Sansui (45.+)
Sárga lapok: Vitális (29.) ill. Paraj (30.), Bakaľa (49.), Bartoš (55.), Talakov (89.), Chyla (90.)
Játékvezető: Dohál – Ferenc, Roszbeck – 4.884 néző
FC DAC: Popović – Csinger, Kacharaba, Brunetti (81. Kaša) – Andzouana (73. Redźić), Vitális, Dimun, Herc (73. Káčer), Mendez (61. Gruszkowski) – Trusa, Koné (61. Goure)
Zólyombrézó: Rehák – Bartoš, Bakaľa, Mielke (+90. Lajčiak) – Kováčik, Bajo, Faško (46. Chyla), Sanusi – Masaryk (46. Osei), Paraj (77. Talakov), Kabongo (73. Galčík)
Fotó: FC DAC