Világi Oszkár: Nem változtattunk a filozófiánkon, Kalmár igazi vezérré vált

By
Updated: september 23, 2020

Fantasztikusan kezdte az idényt a DAC csapata. A sárga-kékek sorozatban hét bajnoki mérkőzést is megnyertek, az Európa ligában pedig a 3. selejtezőkörben a Linz gárdájával mérkőztek. A sikeres idénykezdésről Világi Oszkár tulajdonos a Sport napilapnak nyilatkozott.

A DAC a legjobb bajnoki kezdését éli a klub történelmében. Mit tesz ez Önnel?

Az embernek a jó és a rossz dolgokat is alázattal kell fogadnia. Erről is szól a futball. Néha jók az eredmények, néha rosszak. Fel kell készülni arra, hogy ha nyerünk, jönnek a vereségek is. Természetesen folyamatosan azon dolgozunk, hogy sikeresek leszünk. Már télen is olyan edzőt akarunk, aki ismerni fogja a csapatot és felkészíti az Európa ligára. Ezt az előtt is mondtam, mielőtt Héldert leigazoltuk. Végül jó döntést hoztunk, hogy Bernd Storckot választottuk. A felsőházban a csapattal öt mérkőzést játszott, megismerte a játékosokat. Most pedig ebből merítünk.

A DAC még sohasem nyert három mérkőzésnél többet a szezon elején. Változnak a csapat céljai, ambíciói?

Ismétlem, ami most történik, azt alázattal vesszük. Máskép is lehetne, de természetesen fantasztikus, hogy pont mi kezdtünk ilyen jól. Ugyanakkor nagyon fontos egy másik dolog – nem kellett ehhez semmilyen kompromisszum. Továbbra is fiatal játékosokkal dolgozunk és támadófutballt produkálunk. Nem változtattunk a filozófiánkon, továbbra is ugyanazon az úton haladunk. A múltban elmondtuk, milyen DAC-ot szeretnénk felépíteni, és örülök, hogy ehhez tartjuk is magunkat. A remek eredmények kellemes bónusz.

Érzékel negatívumokat is?

Természetesen. Nagyon hiányoznak a nézők. Nagyon csalódott vagyok, annak ellenére, hogy a stadion kapacitásának 50 százaléka volt beígérve, jelenleg legfeljebb 1000 néző van engedélyezve. Mi az értelme, ha a stadion mellett 2000 ember ünnepel, de a lelátókra nem engedjük őket? A kompetensek miért így büntetik az embereket? Kit veszélyeztetnénk, ha egy 3000 férőhelyes lelátón 1500 néző ülne minden második sorban? Talán könnyebb a futballklubokat büntetni, míg az autóbuszok, vonatok, korábban a fürdők tele voltak. Ettől szomorú vagyok. Olyan mérkőzéseket, mint a Rózsahegy ellen, az emberek megérdemlik, hogy lássák.

Az Európa ligában elvárható volt a továbbjutás az izlandi csapat ellen, a Jablonec kiejtése viszont már túlórának számít. Amióta átvette a klubot, most uralkodtak Önben fantasztikus érzések?

Már a múltban is remek volt. Például amikor fordítottunk Tbilisziben, vagy a Cracovia ellen. Az érzések annál szebbek voltak, mivel akkor nézők előtt zajlottak, ami összehasonlíthatatlan az üres lelátókkal. A Jablonec ellen nagy küzdelem volt, igazi dráma. Kétszer vesztettünk, de sikeresek voltunk, mert ennek a csapatnak hatalmas belső ereje van.

 Hogy látja a Linz elleni selejtezőt?

Nehéz ellenfél lesz, amely a favorit. Viszont küzdeni fogunk, megteszünk mindent azért, hogy sikeresek legyünk. Egy mérkőzésre játsszák a párharcot, amit kihasználhatunk, de szükségünk lesz egy kis szerencsére is.

Kiváló teljesítményt nyújt a csapatkapitány Kalmár Zsolt. Hogy tud megfogni csapatában egy olyan játékost, amely két fejjel is kinövi a bajnokságot?

Zsolt tisztában van vele, hogy Dunaszerdahelyen nagyot fejlődött. Már előtte is jó játékos volt, de hiányoztak neki a vezetői képességek. Most mindenki láthatja, milyen kapitány. Minden, ami benne volt, át kellett alakítanunk, hogy igazi vezérré váljon. A DAC-ban egy igazán minőséges játékossá nőte ki magát, aki képes mérkőzéseket eldönteni és ő ezt tudja. Ráadásul érzi, hogy ha sikerül az idény, kész lesz egy igazán nagy klubhoz igazolni, ahol nem fog küzdeni a csapatba kerülésért, hanem a kezdőcsapatért. Vannak ajánlataink a többi játékosra is, de kérdés, hogy elküldjük őket valahova a kispadot melegíteni. Ezzel az edzővel és a szakmai stábbal biztosítva van, hogy fejlődni fognak. Vegyük Marko Divkovićot, milyen játékos jelenleg. 17 évesen kezdett nálunk, ma pedig már 100 ligamérkőzés van mögötte. Ezt hívják bizalomnak. A tavalyi idényhez képest ő is mérföldekkel előrébb van. Ő is bízik abban, hogy ha nem vesz vissza, még sikeresebb lesz a nemzetközi piacon és egy jó ajánlatból választhat.

https://www.facebook.com/events/828403835283370