Világi Oszkár: Nem titkolt vágyam, hogy a DAC bajnok legyen! – Videó

By
Updated: marec 8, 2019

Öt éve került a DAC Világi Oszkár kezébe, azóta hatalmas változásokon ment keresztül a klub. Megépült a stadion, az akadémia, fejlődik a csapat. Az elmúlt öt évről Világi Oszkár a klub honlapjának nyilatkozott. 

„Gyorsan telt el az öt év, de sok minden történt a DAC körül. Nem szabad elfelejteni, hogy honnan indultunk, egy erkölcsi és anyagi tönk szélén álló klub volt a DAC. Mindent azért teszünk, hogy hosszútávon a klub ne kerüljön olyan helyzetbe, mint akkor. Jó érzés, ahogy amit ígértünk, megvalósítottunk. Az elmúlt időszakban nem csak a DAC, hanem a szlovákiai sportélet is fejlődött. Megvalósítottuk a strukturális hátteret. DAC meccsre járni nagy élmény és olyan csapat vagyunk, amelyet szeretnek.“

A legszebb emlékekről: 

„Meghatározó élmény volt, amikor nem estünk itt, majd az első gól az új stadionban a Trencsén ellen. Voltak rossz pillanatok is, de ez a szép a fociban, hogy a szép dolgokra emlékszünk vissza.“

A jövőbeli tervek:

„Látható, hogy a fiatalokkal szeretünk dolgozni és szeretnénk, ha az akadémián is sok tehetséges fiatallal dolgozzunk. Eldőlt, hogy milyen típusú focit akarunk játszani, ami a támadó, gyors futball. A foci stílusunk alapjai megvannak, az edzőképzést kell felgyorsítanunk. Ebben a szezonban az edzők munkája profibbá vált. A másik része az egészségügyi központ létrehozása. Hogy a csapat erősödni tudjon, a rehabilitáció, a megelőzés, a játékos diagnosztika megépítése is kell.“

„Szeretnénk folytatni a nemzetközi kupaszereplést, a DAC-nak az első háromban kell lennie. Szeretném, ha a DAC bajnok lenne, nem titkolom ezt a vágyamat. Kell hozzá türelem is, nem történik azonnal. Ezért kell sok munkát elvégeznünk.“

https://www.facebook.com/events/828403835283370