Világi Oszkár: Anyagilag több százezer eurót vesztettünk!

By
Updated: január 5, 2021

Megtartotta évértékelő beszédét Világi Oszkár, aki a klub honlapján videóban részletezte a 2020-as évet.

A tavasz már a koronavírus árnyékában telt, a DAC megszerezte a második helyet. Ennek köszönhetően a nyáron az Európa ligában indulhatott, ahol viszont a 3. selejtezőkörben a Linz ellen búcsúzott.

A koronavírus viszont a DAC életét is nagyban befolyásolta. „Anyagilag több százezer eurót vesztettünk. Amit segítségként ígérnek, az a DAC esetében egy teljesen lényegtelen összeg. Amit az állam kompenzációként próbál, ha egyszer sikerült kiírni a pályázatot, az olyan kevés, amely a DAC-on nem segít. Ami a DAC hendikepje, hogy nézők nélkül játszik. Ez minket jobban sújt, mint a többi csapatot. Egy ekkora klubnak nagyon nehéz egy ilyen időszakot átvészelni. Nem érkezik segítség, sőt, mindent bezárnak. És amikor mi akarunk nézőket eljuttatni a stadionba, a saját költségünkön, még azt is megtiltják. Hogy büntessék a focit, a sportot. Nem kommunikálnak velünk, ez elég szomorú dolog. Mindenki heroikus küzdelmet vív, hogy fenntartsák a klubokat. Az ember pedig azt látja, hogy nem vesznek bennünket partnernek. Sokkal fontosabb a sípálya, mint a több száz gyerek.“ A klub első embere céljait is megfogalmazta 2021-re, és bízik benne, hogy tavasszal ismét szurkolókkal szól majd a Nélküled a MOL Arénában! 

Világi Oszkár teljes évértékelő beszéde itt tekinthető meg: 

https://www.facebook.com/events/828403835283370