Vida: Nem hiszem, hogy a Slovan még egyszer öt gólt fog kapni

By
Updated: september 2, 2019

Magabiztos győzelmet aratott a DAC a Slovan ellen, a sárga-kékek 5:2-re ütötték ki az aktuális szlovák bajnokot. Nagyon fontos gólt szerzett Vida Kristopher, akinek találatával az első félidőben vezetést szerzett a DAC.

„Igyekeztünk bepótolni azt, ami az előző hetekben nem sikerült. Telejésítettük azt, amit az edző kért. Igyekeztünk betartani a taktikát, amit gyakoroltunk egész héten. Elég szépen megcsináltuk.“ – értékelte a találkozót a magyar támadó, aki szerint remek taktikával múlták felül a Slovant. „Hazai pályán játsszunk, 12 ezer ember előtt, nem hiszem hogy az lett volna a jó taktika a Slovan ellen, ha visszaállunk, és hagyjuk őket játszani. ez nem a mi futballunk. Az edző is azt kérte, hogy 95 percen keresztül támadjuk le őket. Igaz, ismét jött az első gól, de hamar sikerült visszaállni. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert együtt megcsináltuk.“

Az egyenlítő gól előtt épp Vida Kristopherrel szemben szabálytalankodtak, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. „Tiszta tizenegyes volt, mentem a labdáért, De Kamps megfogta a jobb vállamat. Lerántott, nem tudtam tovább menni, a játékvezetőnek muszáj volt lefújni.“

A DAC ezúttal egyértelműen felülmúlta ellenfelét, nem hagyta kibontakozni a Slovan csapatát. „Jobban akartunk a győzelmet egyénileg és csapatilag is. Meg akartuk nyerni a mérkőzést. Nagyon örülök, hogy a szurkolók mellettünk álltak. Érezték azt, amit mi is, hogy harcoltunk és küzdöttünk az utolsó percig. Nem hiszem, hogy a Slovan még egyszer öt gólt fog kapni. Meg kell  becsülni az ő csapatukat is, szép eredmény, hogy bejutottak az Európa ligába. Tudtuk, hogy a mérkőzés sokat kivett a lábaikból. A mérkőzés előtt aláírtam volna az 5:2-es eredményt, nem hittem volna el, de 1:0-val is kiegyeztünk volna.“

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370