Vélemény: Pačinda beérett, kinövi a szlovák bajnokságot

By
Updated: marec 26, 2018

Talán az elmúlt félévben a legtöbbet emlegetett játékost Erik Pačindának hívják, a DAC támadója talán elmondhatjuk, hogy álomszerű idényt fut. A 28 éves támadó vezéregyénisége a dunaszerdahelyi gárdának, rendre a statisztikák élén végez és hiányát megérzi a csapat.

Az elmúlt hétvégén a szlovák válogatottban is bemutatkozott, de nem is akárhogyan. A Király-kupa döntőjében először gólpasszt adott, majd megmutatta igazi erejét és egy távoli lövéssel a kapuba talált. Ilyen bemutatkozásra vágyik minden játékos!

Hogy jutott el idáig a kassai támadó? Kemény munkával!

A Csallóközben 2015-től része az életünknek, ugyanis a DAC 2015 nyarán igazolta le Kassáról. Az addig kevésbé ismert játékos azonnal a szurkolók szívébe lopta magát, a 2015/2016-os idényben 10 gólt és 2 gólpasszt jegyzett. Amióta Dunaszerdahelyre igazolt, a sérüléseket leszámítva a teljesítménye nem romlott, ugyanis tavaly 8, idén pedig már 9 gólt szerzett. Ha a számoknál maradunk, pályafutása során 222 felnőtt mérkőzésen lépett pályára és ezeken 50 gólt szerzett, míg a DAC színeiben 86 tétmérkőzésen 30 alkalommal talált az ellenfelek hálójába.

Értékét jelenleg 350 ezer euróra taksálja a transfermarkt.de és 28 évesen már eléggé érett egy külföldi megmérettetésre. Statisztikája mellett további pozitívum, hogy a játékos erőssége a bal lába, ez pedig tovább növeli értékét. Talán biztosra vehető, hogy a nyár folyamán több külföldi ajánlat közül válogathat a játékos és a klub is, a DAC legnehezebb feladata lesz megtartani húzóemberét.

https://www.facebook.com/events/828403835283370